Megőrülök már másfél éves fiammal séta közben, mit csináljak? Ne menjünk sétálni?

jaa, zárd be a szobájába, azt csókolom, meg is van oldva ez a kérdés...

bocs, de olyan fura a kérdésed, muszáj megkérdeznem, az nem jutott eszedbe, hogy megneveld? mert hát szerintem ez lenne az ésszerű...

vedd ki és sétáljatok, de a kezét mindig fogd. ha hisztizik akkor se engedd el. 3-4 nap alatt megtanulja, hogy fogni kell a kezedet és akkor sétálhat.

Szerintem nem a gyerekben van a hiba. Mi a fenét vársz egy másfél éves gyerektől. "Viselkeldni?" A felnőttek sem tudnak, ő meg egy kicsinél is kisebb gyerek...

A séta nem azért van, hogy TE jól érezd magad, hanem azért, mert neki van rá szüksége. A módja nem az, hogy másfél évesen érzelmileg zsarolsz egy gyereket (hogy elmész másfelé... Jézusom!!!), hanem hogy megfogod a kezét erősen (te vagy a felnőtt!!!), és az ő tempójában sétáltok, és közben tanítgatod, hogy mit nem szabad, de nem hiszed azt, hogy elég 1-szer elmondani, és másnap már tudni fogja.

A motorozást hagyd meg a játszótérre vagy az udvarra.

Ti normalisak vagytok????

Az en lanyom masfel eves koraban mar nem volt hajlando babakocsiban ulni, a setak pedig katasztrofak voltak vele (neha muszaj volt bankba, orvoshoz, ide-oda is menni).

Azota elmult 2,5 eves, UGYANUGY nevelem, es szepen fogja a kezem, jon mellettem, mindenben hallgat ram

Tureelem kedves kerdezo, egy masfel eves meg nagyon pici.

"bocs, de olyan fura a kérdésed, muszáj megkérdeznem, az nem jutott eszedbe, hogy megneveld? mert hát szerintem ez lenne az ésszerű..."

Bocs, de pont ebben kéri a segítséget a kérdező, hogy hogy csinálja!

Ez egy nehéz időszak. Kinyílik előttük a világ, persze, hogy mennének felfedezni. Én is átéltem a kisfiammal. Nekem az vált be, hogy akárhányszor el akart rohanni, megfogtam, leguggoltam hozzá, magyarázta, magyaráztam...

Viszont 2 olyan eset is volt, mikor iszonyat hisztit kivágott, semmivel nem tudtam kizökkenteni, így visszafordultunk, és hazamentünk. Volt nagy ordítás, és is remegtem az idegtől, de aznap nem mentünk ki. Meg kell, hogy értse, hogy vannak esetek, amikor nem lehet elrohanni, mert veszélyes.

Viszont 1,5 évesen még elég kicsi. Én úgy gondolom ebben a korban még nem várhatod el, hogy ne szaladjon el. Én engedtem motorozni, de mindig szorosan mögötte voltam. Ha gyorsított finoman visszafogtam a vállánál, de aztán újra elengedtem. Így megmaradt az önállóság érzése, de azért nem engedtem, hogy elrohanjon.

Nem biztos, hogy működni fog, mert minden gyerek más, és meg kell találni, ami mindkettőtöknek a legjobb.

Még egy kósza gondolat! Mi lenne, ha vennétek tolókaros triciklit? Olyat, amiről le lehet szerelni a pedálokat, amíg nem tudja hajtani. Így tolhatod, és neki fel sem tűnik, hogy Te irányítod?

Szia!

Kisfiam 17 hónapos. Ő is kb 1 hónapja annyira nem szereti a babkocsit,kíváncsi és szabadon akar menni.

Mi kitaláltuk az a legjobb ha jön mellettünk,vagy ha másik irányba illetve az útra akar menni megfogjuk a kezét,elmagyarázzuk nem szabad,miért nem szabad,ha abszolút megmakacsolja magát felkapjuk és úgy megyünk.Kicsi még,de ahhoz nem kicsi,hogy nevelni lehessen,meg kell tanulnia,hogy hogyan lehet közlekedni az utcán.Kisfiam már nagyon szépen jön mellettünk,sétálgat megáll megnéz valamit,elindul.Most ebben a korszakban e legnehezebb,de egy kis türelemmel,hamar megfogja tanul.

Tudja ha az úttest jön akkor megfogjuk anya,apa vagy a mama kezét.

(Szerintem azért nem kéne egyből ledorongolni a kérdezőt...)

Hagyd a csudába a babakocsit, majd előveszed pár hónap múlva és örülni fog neki :)

Amúgy habitusfüggő, de ebben az életkorban a legtöbb gyerek azért kipróbálja azt amit most a Te fiad csinál - több-kevesebb intenzitással de a próbálkozás megvan szinte mindegyiküknél. Légy következetes, ne engedd, hogy veszélyes dolgot csináljon pl kiszaladjon az úttestre stb. Ha hiszti van csapd a hónod alá és irány haza. Majd ha megnyugodott akkor később újra lemehettek.

Ötvenezerszer is el kell mondani, hogy "megállsz az úttest szélén" ha elszalad visszahozni, megmutatni neki hol a padka, jöjjön vissza, álljon ott szépen veled kézenfogva, Ő nézheti jön-e kocsi stb. Milliószor el kell játszani ugyanezt, de egy idő után belerögzül, hidd el, jobb lesz, csak ne hagyd hogy ő irányítsa a történteket.

Lehet kompromisszumra törekedni pl választhat ő útirányt, vagy finoman befolyásolni hogy affelé tereld ami a célotok, de közben ő azt higyje hogy miatta mentek arra mittomén gesztenyeszedés címén mert van arrafelé egy jó gesztenyefa... vagy akármi ami most őt érdekelheti pl vonatok vagy hangos kutya vagy bármi amire fel tudod hívni a figyelmét.

Nagyon fontos lenne a pozitív megerősítés, ha valamit a séta közben a te szájad íze szerint csinál amit nem annyira szokott akkor azonnal dicsérd meg (de ügyesen megálltál a padkánál, úgy szeretem fogni a kezed de jó hogy fogod stb...). Ha tettenérhető a próbálkozása hogy megfékezze magát pl megáll ha rászólsz, visszajön ha hívod akkor öleld meg dicsérd meg nagyon-nagyon!! És otthon is mondjátok el apának hogy milyen szófogadó jó fiú volt stb, vagy a boltban az eladónak... ha a fiad szeret-nyelve az ajándékokra is kiterjed akkor pici dolgokkal jutalmazhatod is pl most erre megyünk, ha ügyesen jössz akkor a boltban kaphatsz egy túrórudit/amikor hazaértek megleped egy aprósággal stb.

Ez csak az elején kell, vigyázz, hogy ne lendüljetek át abba, hogy csak ajándékkal lehessen jó viselkedésre sarkallni, de most amíg megtapasztalja hogy neki is jobb ha összeszedi magát addig beválhat.

Ha konkrét helyre kell menni akkor már előtte napközben elmítsd meg neki hogy amikor elsétálunk ide/oda majd ez-meg-ez lesz, induláskor is mondd el, hogy tudod most ide megyünk stb, másfél évesen megérti már, hogy most kötöttebb céllal indultok el.

Talán picit az is benne van már, hogy ő pontosan érzi, hogy te streszelsz a séták miatt és direkte rátesz egy lapáttal (nem tudatosan), hogy meddig mehet el. Úgyhogy nagy levegő és nyugi!!! Ha következetes vagy és nem engeded hogy a farok csóválja a kutyát, akkor előbb-utóbb rendeződik a helyzet.

Amúgy a lányommal ilyesmi gondom nem volt ... nem úgy a fiammal! Nagyon megszenvedtem vele, hogy ne egy önző kis Nérót hagyjak fejlődni belőle, kutyakeményen kellett fognom kb egyéves korától egészen mostanáig (2,5 éves). pl amit te leírtál fentebb az nálunk is mind megvolt, földrefetrengős hisztikkel meg rúgkapálással együtt, meg olyan őrült viselkedéssel hogy a hajam égnek állt tőle néha. De sose engedtem, sokat dícsértem, kitartottam a mit szabad-mit nem szabad-mit hogy szabad mellett, és mostanra nagyon sokat javult a fiam viselkedése, mondhatni ég- és föld a különbség.

És én is megkaptam hogy csak megnevelni kéne (pedig éppen folyt ugyebár), néztek nem egyszer hülyének hogy a hónom alatt a hisztiző gyerekkel battyogok haza vagy hogy akkorse veszek nyalókát ha zeng tőle az egész lakótelep... mostmár nincsenek ilyen gondjaim. Hatványozottabban akaratos még mindig, de abszolute kordában tartható - de a jóisten a tudója mit kínlódtam mire ide jutottunk, és mennyire nem tudtam ezt elképzelni kívülállóként korábban. A lányomban is volt jó adag akarat -a védőnő szerint is igazi kétemberes gyerek volt már ő is, (jó értelemeben)- de ővele még mindig könnyebb volt.