Mindenki ellenem van, mert orvos létemre a babámat választottam! Ellenem fordultak. Mi tegyek?

Én azt gondolom, hogy teljesen jól csinálod.

Te így érzed jónak, helyesnek, ezért ez a te utad.

Ha valaki attól szorong és van rosszul, hogy 1 év után nem dolgozhat, akkor az az ő útja. A gyereknek mindenképp az a legjobb, ha az anyja kiegyensúlyozott (nyilván vannak ésszerű határok, tehát nem arra gondolok, hogy emiatt mértéktelenül elhanyagolja valaki a gyermekét...).

Azon elgondolkoznék, hogy milyen barátok azok, akik az ember "ellen fordulnak" egy ilyen helyzetben. Ha egy barátod igazi, őszinte barát és jó esetben az egymás mély, kölcsönös ismeretén és elfogadásán alapszik a barátságotok, akkor, még ha ő máshogy is csinálná, de meg fogja érteni az érzéseidet, a nézőpontodat, képes lesz azonosulni a választásoddal. És nem elfordulni fog tőled.

Én az előző (sajnos sikertelenül végződő) terhességemnél csalódtam az addig leghosszabb barátságomban, de az a kapcsolat még gyerekként köttetett. Megmaradt a kapcsolat, de új szintre helyeztem, újraértékeltem a felnőtt értékrendemmeUgyanakkor a többitől mind támogatást és megértést kaptam, és kapok most is.

Megértem az érzéseidet, biztos csalódott vagy nagyon, de nem benned van a hiba. Vagyis, ha másokban csalódunk, az annyiban a mi hibánk szerintem, hogy nem láttuk őket igazán tisztán. Mindenki olyan, amilyen, kérdés, hogy a megfelelő helyre tudjuk-e őket rakni.

Tudom, hogy érzékeny nőként nehéz ezt megélni, de a gyermeked és a családod a megfelelő helyen van ott, ahova helyezted őket (legelöl). Próbáld meg a többieket is oda helyezni, ahova valók.

az a gáz, hogy már a pályaválasztásnál tisztában kellett volna lenned az értékrendeddel. Nagyon rossz szakmát és pályát választottál, ha a család az első. (Amit teljes mértékben megértek, nálam is az van a fontossági piramis csúcsán.)

én közgazdász vagyok és 18 év után most fognak kirúgni, mert márciusban visszamentem 6 órában dolgozni és sokat voltak betegek a gyerekeim....

az orvosi hivatásban elképzelni nem tudom, hogy fogod az ilyet megoldani. Persze van segítséged, az csak jó, de a gyerekeidnek mindig az anyjukra lesz szükségük ha betegek. Úgy érzem nem úszod meg a karriered feláldozása nélkül. A többiek pedig elképzelhető, hogy csalódtak benned.

Első vagyok.

Kedves második, lehet, igazad van, de 18-19évesen, amikor az embertől elvárják, hogy pályát válasszon, a valóságban nem várható el, hogy ezen a területen kialakult értékrendje legyen. Szeretnék ők is azt hinni, hogy van, de a nagybetűs élet csak ezután hagyja meg igazán a nyomát az értékrenden, és vagy erősíti a meglévőt, vagy épp teljesen átfordítja. Hiszen a tapasztalatok által sokat formálódik az értékrend, és bizonyos esetekben (például a munkatapasztalat által) akár 180 fokos fordulatot is vehet.

Én pl. 18 évesen utáltam a gyerekeket és a házasságot hülyeségnek tartottam. :)

Szóval én nem bíznék meg maradéktalanul egy ennyi idős fiatal felnőtt értékítéletében, már ami a hosszú távú jövőjét illeti. :)

Ezt most csak arra mondom, hogy a kérdező lehet, hogy olyan tapasztalatokkal gazdagodott a pályaválasztása óta, amik megváltoztatták az akkori értékrendjét.

20 éve ez szinte minden munkahelyen így megy. most vagyok kismama, az összes munkahelyemre (3 volt a 20 év alatt) az volt az első kérdés, mikor akarok gyereket. az utolsón 5 éves a munkaviszonyom, és nem vagyok benne biztos, hogy lesz-e még a cég Mo-n, mire visszamegyek, de szinte biztos, hogy ha igen, sokáig nem lesz már munkahelyem és nem az én akaratomból.

ellenben a kérdező kollégáit, barátait nem tudom megérteni. vagy nekik nincs családjuk?

Jól csinálod! És igaza van minden válaszolónak, de az sem mindegy milyen orvos a kérdező, szerintem.

Nem kell feladnia a pályáját, hivatását a gyerek/ek miatt, ahogy olvasom a sorait, biztos vagyok benne hogy meg fogja ezt oldani! Kedves kérdező, én szívesen lennék a páciensed (ha olyan godnom lenne, amivel foglalkozol ugye), márcsak a hozzáállásod miatt is!