Ráharap a kanálra! Mit tegyek?
Közel 9 hónapos kislányom 2. napja ráharap a kanálra! Szinte szájzárat kap rajta. Mindegy mit etetek vele, minden falatnál ráharap és hosszas kérlelésre engedi csak el.
7 foga van, eddig ezt nem csinálta.
Nálatok is volt ilyen? Hogyan szoktassam le róla?
én lehet, hogy el foglak kicsit keseríteni, de leírom nálunk mi a helyzet. kb 7 hósan elkezdte, hogy rágta a műanyag kanalat. alig tudtam kiszedni a szájából. akkor áttértem a rendes fém kiskanálra, azzal evett. arra is mindig ráharapott, de evett vele rendesen. egészen 9 hós koráig. akkor kibújt 3 hátsó foga. mivel régóta eszik mindenféléket, kezdtem adni neki falatokban gyümölcsöt, babapiskótát, kenyérkatonákat, ilyesmiket. annyira rákapott a dologra, hogy egyik napraól a másikra üvöltésben tört ki a kanál láttán. hátrafeszítette magát, csapkodta a fejét, és ordított. ez azóta is tart. még most is megpróbálkozom vele minden nap, hogy hátha egy joghurtot meg tudok vele etetni, de az első fél kanál után elkezd sírni. most már 3. hete csak katonákat eszik mindenből. főtt zöldségkockákat, húsfalatokat eszik ebédre. még a tésztát is falatoznom kell a szájába. vacsorára kenyeret eszik felvágottal, sajttal. és a tápszert csak éjszaka, álmában fogadja el.
Remélem ti nem jártok így a kanállal, de ha esetleg igen, ne ess kétségbe, adogass neki falatokat, ha már van 7 foga, akkor nem lesz gond vele:-)
Én is trükközök, gyorsan próbálom kihúzni a szájából, de ritkán sikerül kicseleznem! Remélem, hogy hamarosan megunja, mert így rettentő sokáig tart megetetni, és a fogait is féltem!
Ha mégsem unná meg, jöhetnek a katonák! ;)
Nagyon köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!