Egy nagyszülő különbséget tesz aközött az unokája között, akit a saját lánya szült, és aközött, akit a fiának a párja?
Hát, én nem a tapasztalatomat, csak a véleményemet írom, szerintem ahogy van olyan, hogy valaki az egyik gyerekét jobban szereti, mint a másikat, úgy miért ne lenne ugyanez az unokával?
Nekem csak egy gyerekem van, így nem tudom, mitől alakulhat ki a különbségtétel két vagy több gyerek közt, illetve sokáig el sem hittem, hogy van ilyen, azt gondoltam, épeszű szülők mindkét saját gyereküket ugyanúgy szeretik, hiszen bár nyilván mások, az övéik, és mindkettőnek más-más csodálatos dolgai vannak. Aztán sajnos láttam pár ismerősömön, hogy a szüleik igenis nem szerették őket annyira, mint a testvérüket, vagy folyton hasonlítgatták őket, amitől felnőttként is meg vannak reccsenve.
Szóval miért ne lehetne ilyen?
Persze, ahogy te is írtad, „normális” nagyszülő (dédszülő/szülő) ha érez is ilyet, igyekszik nem mutatni azt.
Nálunk ez a helyzet. Vagyis nem tudom ez-e a kimondott oka, de az én ikreim úgy látszik nem olyan fontosak az anyósoméknak. A lányáék ott laknak helyben, velük nyilván adott is,hogy többször találkozzanak, (amúgy ott 2 gyerek van), de hozzánk pl. van, hogy 2 hónapig be sem jönnek. Budapesetn élünk ők meg nem messze innen, sárga busz meg hasonlók közlekednek ill. apósomnak kocsija is van, ja meg a férjem nővérének is. Apósom amúgy a nevelőapja a férjemnek, rajta látszik is,hogy nem kötődik úgy a gyerekeimhez. Na de a párom nővére sem a saját gyereke, az ő gyermekeihez viszont kötődik...
Sokáig bent laktunk a szüleimnél, akkor az volt az indok,hogy nem akarnak zavarni, azért nem jönnek. (Ritkán voltak csak bent, azt is csak ha esemény volt) Már elköltöztünk, közelebb is vagyunk hozzájuk, mégis ezalatt a 2 hónap alatt nem voltak képesek bejönni. Mindig nekünk kéne menni, amikor csecsmők voltak a fiaim, akkor is inkább mi jártunk ki! Aztán már megelégeltem, mondtam,hogy nehogy már mi menjünk állandóan 2 egykorú gyerekkel, nekünk nyilván nehezebb bárhova is elindulni. Néha ad anyósom 5000 ezer forintot, pl. ha névnap vagy szülinap van, azt ennyi. Meg nem kérdeznék,hogy van-e mit enni adni a gyerekeknek,pedig tudják,hogy nem úgy állunk anyagilag. Most már ha megkérdezik, hogy nem megyünk-e ki, azt mondjuk,hogy nincs pénzünk benzinre. Ami sokszor igaz is, azt a pénzt, amit tankolnánk, inkább elköltöm kajára vagy amire kell.
Elnézik,hogy az én szüleim segítsenek mindenben, ha arra van szükségünk,hogy ők oldjanak meg mindent.
Engem nem is érdekelne, de a férjem sajnálom , meg a gyerekeimet is. Csak ne legyen majd késöbb baj, amikor már nagyobbak,hogy nem ők lesznek a legkobb nagyszülők. Azt is mondtam már,hogy az apósom ne hívja az unokáinak azén gyerekeimet, hisz úgysem érdeklik őt meg nem szereti őket.
Bocs a hosszúságért, de ez a téma elég kifejtős.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!