Mi a helyes nevelési módszer? A kényeztetős, vagy a következetes?
Sajnos együtt lakunk anyósékkal még pár hónapig, de később is egy házban leszünk, csak másik lakrészben. Most alakitjuk ki a magunk birodalmát.
7 hetes a kisfiam, nálunk első gyerek. Anyóséknak 3. unoka, de a másik kettő 200 km-re van, így amikor ők picik voltak nem lehettek ott, úgyhogy majdnem olyan, mintha az én pici fiam lenne az első. Ő van itt a közvetlen közelükben.
A problémám a következő: anyós úgy viselkedik a picivel, mintha legalábbis az övé lenne, párszor már meg is jegyezte, hogy ha ránéz, olyan érzése van mintha a férjem lenne amikor pici volt. (nekem már ez nem tetszett, ill. gyanús volt.)
A pici ellátását is szinte kisajátitja magának, kiveszi a kezemből hogyha sír, sokszor elküld hogy melegítsem a picinek a kaját -tápszeres-, aztán kiveszi a kezemből a cumisüeget és megeteti ő. Hozzászoktatta a gyereket hogy egy nyikkanásra fel van véve, hogy kézben aludjon el, hogy a cumi állandóan a szájában legyen, tehát minden olyat, amit én nem díjazok.
Hiába mondom neki, hogy ne csinálja, mert pár hónap mulva, ha külön megyünk, én meg majd szívok vele. Már most ott tartunk, hogy 10 percre nem lehet elszabadulni a kisgy mellől, mert a gyerekem abban a pillanatban fent van, és ordít.
Nem tud magától elaludni, és nagyon ritkán alszik nap közben 30 percnél többet. Idegileg már totál kivagyok. Hiába mondok akármit, az úgy nem jó, nem úgy kell csinálni, mert a férjemnél sem úgy volt. De könyörgöm, nem kopíroztuk a páromat, ennek a gyereknek mért kellene ugyan olyannak lennie?
A másik meg, hogy mivel állandóan kézben tartja, beszélget neki, meg gügyörészik, a gyerek már jobban reagál az ő hangjára, mint az enyémre, sőt, ma az én gyerekem hangos gőgicséléssel köszöntötte az öreganyját amikor meglátta. Életében először csinált ilyet, és nem nekem, ami borzasztóan elkeserített, sajna még a gyerekre is haragszom ezért. Tudom, hogy ez hiba, de nem tehetek róla.
Mit csináljak?
Anyósnak nem nagyon merek szólni, mert szülés után ő tartotta bennem a lelket, mert nagyon rossz lelkiállapotban voltam, a doki már pszichológushoz kart küldeni, így attól félek, hogy majd visszaüt a dolog, és majd megkapom, hogy akkor bezzeg jó volt?
De már ott tartok, hogy a picivel is türelmetlen vagyok, totál kiakadok ha elkezd nálam sírni, mert ettől alaklmatlannak érzem magam az anyaságra,sőt, már szinte megbántam hogy lett,(ne ítéljetek el miatta, nem arra van most szükségem, :((( lécci) mert nagyon úgy néz ki, hogy szültem anyósomnak egy gyereket.
Valaki mondja meg hogy mit csiáljak...
NE HAGYD TOVÁBB EZT!
ne engedd az anyósodnak! ez egyértelmű
ha kell, drasztikusan
a te gyereked a baba, nincs beleszólása a nevelésébe
max. a véleményét elmondhatja de azt is akkor, ha kérdezed
ne engedd, és kérd a férjed segítségét! ő miért hgyja ezt????
egyébként pedig az eredeti kérdésedre válaszolva szerintem a következetes a jobb, szeretetteljesen.
A következetesség a jó módszer, igen.
Megértelek, engem is idegesített az anyós, mikor beleszólt mindenbe, majd megőrültem, pedig csak 2 hetente látjuk. Úgyogy el tudom képzelni, hogy milyen lehet ez non stop. Határozottnak kell lenned vele, és nem szabad hagynod, hogy ezt csinálja, beszélgess el vele, különben rámész idegileg!
A párodat is kérd meg, hogy álljon melléd, mert nem lesz jó vége. csírájában kell elfolytani a dolgokat. A gyerekkel kapcs. én azt olvastam, hogy 6 hónapos koráig nem lehet elrontani. De azért biztos befolyásolja, hogy állandóan kézben van.
Köszi a válaszokat!
A helyzet az, hogy el nem fogunk költözni, csak egy szinttel feljebb, mert tetőteret csinálunk magunknak itt náluk. Tudom hogy meg kellene beszélni a dolgokt, de az a baj, hogy hiába mondom a véleményemet, mintha meg sem hallaná. Ha nagyon ellenkezek, esetleg már dirregek-durrogok, akkor meg meg van sértődve, aztán 2 napig duzzog, meg jön a szöveg, hogy ugyan már ki ő, hogy mondjon akár mit is, meg mindig ő az, akire lehet köpködni. Tipikus lelki terror. A párom szegény ebben nőtt fel, soha az életben nem mert ellentmondani az anyucinak. Sokszor már azt is megbántam, hogy hozzámentem. De szeretem!
Majd meglátjuk!
Köszi neketek!
szia,
ez nálunk is előfordult. ne engedd , hogy ezt tegye. a te gyereked. mondd meg neki finoman, hogy ő a nagymama, és te vagy az anyja. az etetés (számomra) a legmeghittebb dolog, ez az egyik olyan dolog, ami kettőnket összeköt, ez az amivel én kerülök kitűntett szerepbe, hogy etetem a kicsimet. a másik, az első reakciók, ezt az örömöt senki sem veheti el tőlünk, ez a mi jutalmunk. mi megbeszéltük azt az időt , amikor a nagyis idő van ( nem etetés, nem fürdetés ... szval az ilyen fontos dolgok) napi 2-3 óra bőven elég. nekünk nehezen de bevált. próbáld meg. esetleg beszélhetsz a férjeddel is , hogy neki mi a véleménye, és hogy segítsen, elvégre az ő anyjáról van szó.
a lényeg , hogy ne engedd a szereped át az anyósnak, neki már volt ebben részed. és ezzel a viselkedésével azt éri el, ahogy írtad is , hogy akaratlanul is a gyerekedre haragszol, és meggondolod, hogy akarj-e még gyereket. a TE BABÁD. ez a legfontosabb időszak a számára. döntsd el , hogy a sarkadra állsz , és a kedves nagymama csak nagymama lesz, nem pedig a gyerek anyja.
kitartást kívánok, és kezd el a boldog babázgatás, 9 hónapig vártál rá, ne engedd, hogy elvegyék ezt tőled.
Sajna nem tudunk elköltözni, mert nem veszünk fel hatalmas kölcsönt, mert eg minimálbérből meg a gyedből nem tudnánk fizetni. Majd valahogy megoldjuk!
Köszi
szia!
Lett valami változás nálatok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!