Miért ébred a babám fél óránként egész éjszaka?
Este fél 10-kor aludt el, azóta...már teljesen kivagyok. Megpróbáltam itatni, 1 kortynál többet nem kért. Meleg van sajnos az ő szobájában is, ezért csak egy pelenka és egy napozó van rajta és semmi több. Tehát nincs túlöltöztetve. Éhes nem lehet. Amikor felébred, akkor pár másodpercig sírdogál, aztán inkább nyöszörög. hallom (bébiőrön keresztül), ahogy forgolódik,hánykolódik. Most is megint átrendezte a kiságyat, keresztbe fordult, úgy persze nem fér el és lábaival dobolt a kiságy rácsán.
De miért nem alszik?? Ha bemegyek, 1-2 perc nyöszörgés, simi és alszik.
Ötletek??
Köszi!
Akkor is a meleg miatt lehet ez, ha előtte átaludta az éjszakát?
Hiszen nem csak tegnap volt meleg..?
Hajnal 2 óta nem aludtam, 4-ig volt fent a fiam, pedig 2 hetes korától végigalussza az éjszakákat.
Persze elaludt végül az én helyemen én meg nem fértem el az ágyban. :(
Kedves 2.-utolsó!
Nálunk is nagyon kemény ez a mai nap. Ráadásul nem hajlandó enni, hiszti, sírás. Persze vannak jó pillanatai is, de csak ha mellette vagyok közvetlenül és vele foglalkozok. Még a délután is biztos téboly lesz.
Egyébként holnap lesz 8 hós a babám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!