Pár nap híján 5 hónapos babám már kúszik, de még nem forog, nem lesz ebből baj?
Kilestem, nem véletlenül csinálja, hanem szándékosan. Kinézi a célpontot, és elkezd kúszni. Fejét leteszi, kezeit is maga mellé, felhúzza a lábait és "eltolja" magát. Akár 2 métert is előrehalad így, hoyg odaérjen a játékokhoz.
Azt olvastam hogy még tanulási nehézségeket is okozhat késbb ha nem megfelelő sorrendben csinálja a dolgokat. De hát mit tehetnék?
Úgy hallottam, előbb forognia kellene, legalább valamelyik iránba, de azt nem akar. Egy nap megcsináálta 3x egymás után nemrégiben a hátról hasra forgást, és azóta sem csinál semmit csak kúszik.
egyrészt a tanulási nehézsége az nem a forgásnál van, vagyis lehetséges, hanem a mászás-elindulás időszakban, másrészt ez még nem kúszás :)
persze, helyét változtatja és majd ebből lesz, de az majd egy összetettebb mozgás lesz, fejét felemeli és rakja előre a lábát-kezét, másodpercek alatt az egész lakást körbe fogja kúszni ;)
harmadrészt pedig 6 hónapos korig kell a nagykönyv szerint forogni, szóval nyugi!
Tesóm előbb volt szobatiszta és kezdett el beszélni, mint h járni tudott volna. Jeles tanuló volt és diplomás lett.
Ha már fordult meg eleve, akkor minden oké.
Köszönöm a válaszokat.
Már most is bekúszná az egész lakást ha nem tenném mindig vissza amikor a pléd széléhez ér.
Ez amit írsz, inkább olyan "kukacolás" szerű. Nekem ezt mind a 3 csinálta, már pár hetesen is, és mentek az ágy egyik végéből a másikba :D
Az igazi kúszás összetettebb, feje fenn van, és mint a kommandósok, a karjára támaszkodva húzza magát előre. Én babám 5 hós lett pár napja, ő még csak tolat hátra, de mondjuk forog is már mind a két irányba. Szerintem ilyenkor még nem gond, ha felcserélik a sorrendet, én a mászásról tudom, hogy fontos, hogy az megelőzze a járást. De ha aggódsz, és szeretnéd, hogy előbb forogjon, akkor ha egy takaróban görgeted, azzal tudod forgásra ösztönözni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!