Anyukák, apukák! Emeletes, vagy egy szintes házra voksoltok? Miért?

Szerintem aki eltölt pár évet kétszintes házban, az onnantól kezdve csak földszintesbe menne.

Mi 5 éve lakunk itt, az első perctől tudtuk, hogy nem ideális, de a nagy alapterületű házat nem tudtuk volna megfizetni, ahhoz nagy telek kell. Nekem az átrimumház az álmaim vágya, mindig elmondom a férjemnek, ha egyszer "nagyok" leszünk, olyanba költözünk.:)

Nekem nem a hideg-meleggel van bajom, hanem, hogy lusta vagyok lépcsőzni. Mindig máshol van amire épp szükségünk van, ezért hol fent, hol lent gyűlnek a lépcső mellett a dolgok. A lépcsővel szerencsénk van, kényelmes, kislányom 2 éves, pár hónapja biztonságosan közlekedik rajta. Előtte le volt zárva fent és lent is.

A parketta nálunk is nyikorog kicsit fent, de soha nem ébredt fel rá a lányom, mi ugyanúgy tévézünk lent és bébiőrrel figyeljük ha gond lenne.

Valami ilyesmit el tudok képzelni magunknak, csak kellene hozzá a lotto 5-ös:)))

[link]

Nekünk is emeletes van, én szeretem. Nálunk is nyikorog a lépcső, de sosem ébreszti fel, pedig van, hogy egy alvás alatt ötször felmegyek, mert mindig eszembe jut valami. :D

Ha lent elalszik, én sem viszem fel, hanem beteszem a járókába/hintába, és ott alszik.

Nálunk fönt tetőablak van, és télen is felmelegíti valamennyire a napfény a szobákat, és nincs hidegebb. Nyáron tényleg eléggé meleg van, de igazából lent sincs sokkal hűvösebb.

A fiam már 2 éves, úgyhogy ő már felfedezte a lépcsőt. :D Amikor elkezdett mászni rajta, akkor hagytam, de úgy, hogy ott voltam mellette.

De rács van lent is és fönt is, úgyhogy csak akkor tud lépcsőzni, ha nyitva van.

Mi egyszintesben lakunk, és imádom. Direkt nem építettünk emeleteset.

Mindkettőnk szülei két szintesben laknak és látjuk rajtuk most,hogy már nem fiatalok,hogy milyen nehéz felmászni mondjuk teregetni, fürödni stb. Mi elsősorban ezért választottuk ezt a megoldást.

A gyerek szempontjából, meg pl. anyukám utálta,mert hiába volt rács,mindig attól félt,hogy mikor zúgunk le a lépcsőn.

Amikor mászni kezdtünk mindig ott kellett állni mellettünk, mert már az első lépcsőfokról is hatalmasat tudtunk esni.