Csak nekem hisztis mostanában a babám?

Az "előírtnál" fiatalabb, de szerintem ez az oka:

A szeparációs szorongás a kisgyermekek félelme attól, hogy szülei elhagyják.

A szeparációs szorongással küzdő gyermek pánikba esik és sír, ha szülei magára hagyják, még akkor is, ha csak a szomszéd szobába mennek át. Normális esetben 8 hónapos csecsemőkben jelentkezik, legkifejezettebb 10 és 18 hónapos kor között, és 2 éves korra általában megszűnik. Intenzitása és időtartama változó, és részben a szülő-gyermek kapcsolattól függ; hamarabb elmúlik például, ha a kapcsolat a szülővel erős és egészséges, mintha gyengébb.

A szeparációs szorongás akkor jelentkezik, amikor a csecsemőben tudatosul, hogy a szülő különálló személy. Mivel az emlékezőképességük még nem tökéletes, és nincs időérzékük, attól félnek, hogy szüleik távozása végleges. Akkor szűnik meg, amikor a gyermek memóriája kifejlődik, és fel tudja idézni a szülő képét, amikor az elmegy. Ilyenkor visszaemlékszik arra, hogy már máskor is történt ilyen, és a szülő visszatért.

Nem jó, ha a szülők a szeparációs szorongásra az elválások csökkentésével vagy elkerülésével reagálnak, mert ez veszélyeztetheti a gyermek érését, fejlődését. Ha a szülők elmennek otthonról (vagy a gyermeket bölcsödében hagyják), bíztassák azt, akire a gyermeket rábízzák, hogy terelje el a figyelmét. Ezután a gyermek sírásával nem törődve távozzanak. Ha otthon maradnak, de egy másik szobában, ne térjenek vissza azonnal, ha a gyermek sírni kezd, hanem onnan szólítsák őt. Ez megtanítja a kicsit arra, hogy a szülők akkor is léteznek, ha nem látja őket. A szeparációs szorongás rosszabb, ha a gyermek éhes vagy fáradt, ezért távozás előtt célszerű megetetni és hagyni, hogy szundítson.