Ha új gyümölcsöt/zöldséget vezettek be, akkor kis mennyiséget adtok belőle az első napokban, vagy amennyit a baba kér?
Fél éves a fiam, néhány fajta gyümölcsöt és zöldséget már eszik, tulajdonképpen eddig minden ízlik neki. 3-4 napot mindig várok az új dolog bevezetése után a következővel, viszont nála az nem működik, hogy csak kóstoltatom egy-két kiskanállal, majd adok neki mást. Mert ha ízlik neki és elveszem tőle, akkor éktelen nagy sírás van és hiába adom oda 15-20 perc múlva a tápszert, nem nyugszik meg tőle, mert ő azt akarja enni, amit először adtam.
Szerintetek muszáj csak kis mennyiséggel kezdeni, vagy ehet már normális adagot az elején?
Mert hallottam már ilyet is, olyat is, azt is több helyen olvastam, hogy csak akkor kell arra oda figyelni, hogy először nagyon keveset kapjon az új ételből a baba, ha korán kezdődik a hozzátáplálás, nagyobb babánál ennek már nincs jelentősége.
kezd kevéssel.
add neki azt, amit már ehet, és kaja után adj az újból 1 kanállal. másnak többel. fokozatosan vezess be mindent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!