Orvosi segítségre van szükségem vagy más is érzett így?

Akkor miután lefektettétek a gyerkőcöt romantikázzatok kicsit. Egy kád forró fürdő mindkettőtöknek jót tesz, ellazít, jókat lehet beszélgetni, összebújni, én speciel esküszöm rá. :)

Főzz valami finom vacsit mellé, nyissatok ki egy üveg bort és hagyjátok a szürke hétköznapokat, csak beszélgessetek.

Te meg menj emberek közé, az ember egy idő után becsavarodik otthon, mikor egész nap csak gügyögni kell agyerekhez és ugyanaz a monotonitás napról napra. Menjetek vásárolni, találkozz babás anyukákkal, barátnőzz, sátálj. Mozdulj ki, és szellőztesd a fejed.

Nállunk is ez volt a helyzet annyi kivétellel,hogy én nem voltam féltékeny!

Fogtam magam és elmentem pszihiáterhez!Minden jobb lett!

Sajnos most nincs időm részletesen leírni a dolgokat de ha van kedved írj privit!

Éreztem így...

3.5 éve vagyok itthon, 2 gyerekkel. Most hagytam abba egy injekció sorozatot, mert becsavarodtam, az idegeim felmondták a szolgálatot, 20 kgt fogytam 10 hónap alatt. Soha nem tudtunk a férjemmel kettesben lenni, barátok itt nincsenek, akikkel össze tudnánk járni, az üres utcákon sétáltam a gyerekekkel, nem volt kihez szólnom, nem ragozom tovább. A mama addig vállalja a gyerekeket, amíg elugrunk a városba bevásárolni, de akkoris rohanni kell haza, így a vásárlás sem kapcsol ki igazán. Mozi? Esély sincs rá, hiába mondtam anyunak, az volt a válasz, hogy nem csak úgy lehet kikapcsolódni, hogy elmegyünk valahova. Bezzeg ők annak idején folyton lepasszoltak, soha sehova nem vittek magukkal, még nyaralni sem.

Amióta ovis a nagyobbik, kicsit jobb a helyzet, mert legalább az oviban látok embereket, akiknek köszönni lehet legalább. De mostanra annyira lerobbantam, hogy muszáj volt egy jóadag idegerősítés. Ennyi. Ez egy ócska hely, még játszótér sincs, merthát minek, szinte csak nyugdíjasok élnek itt.

"A barátnőim is sokat segítenek, nekik is van 2-2 gyerekük, de nem akarok már mindig erről panaszkodni nekik. Valószínű az a baj, hogy nem merek már beszélni arról, hogy úgy érzem valami baj van, és ezért vagyok állandó feszültségben."

Ugyan mire valók a barátnők, ha nem arra, hogy jól kipanaszkodd magad!??? :)

Én a barátnőmmel sajna nagyon ritkán tudok csak találkozni, mert messzebb lakik, de hetente 3-4× beszélünk telefonon, és ha valami gondunk bajunk van, mindig egymás nyakába zúdítjuk azt! Nem gyerekkori barátság, a munkámból kifolyólag ismertem meg, később kollégák lettünk és lassan 10 éve a legjobb barátok vagyunk. Ha igazi barát, megérti, meghallgatja, elmondja a véleményét, ha meg a panaszkodás miatt lelép és egy idő után nem akarja tartani a kapcsolatot, az nem barát, max egy jó ismerős, akinek én sem mondanám el a gondjaimat.

Szóval panaszra fel, muszáj kibeszélni, különben becsavarodsz! Nekem is panaszkodhatsz nyugodtan, én is átéltem hasonlót, 2 gyerekem van, 10 éve vagyok együtt a párommal, ez idő alatt minden félén keresztül mentünk, többek közt a veszekedős, duzzogós időszakon a nagyobbik gyerek születése után! :)) Tudom milyen rossz, de hidd el, ennek vége lesz, csak Neked is tenned kell érte!

"Pedig amúgy nagyon boldog vagyok,és úgy érzem nagyon jó életünk van-az anyagiakat leszámítva, de az manapság mindenkinek gond-, csak néha rám jön az "ötperc" ! :-("

Na látod ha boldog vagy, akkor nagy baj nem lehet, az anyagiak sajna rá tudják nyomni a bélyeget egy kapcsolatra, de ha összetartatok nem lesz gond. Nálunk a férjem munkahelye most van megszűnőben, itta két gyerek, én gyeden, vissza menni nem tudok, mert nem tudom hova tenni a gyereket és van egy 120 ezres törlesztőnk. Na ha most csak veszekdnénk, az kinek lenne jó. Inkább igyekszem meleg otthont teremteni, hogy legalább itthon ne stresszelje magát és a gyereke se érezzenek semmit a dologból! Mert nekik bizony olyan radarjaik vannak, hogy ha csak gondolatban vagy ideges, azt is kiszimatolják és átragad rájuk, onnantól kezdve meg ördögi kör, mert egymást stresszelitek!