Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mit tennétek a helyemben? Aki...

Haramia kérdése:

Mit tennétek a helyemben? Aki hasonló helyzetben volt mi lett a vizsgálat vége?

Figyelt kérdés

Július elején szültem és a tgyáshoz gyedhez stb.-hez szükséges igazolásaimat a munkáltatóm intézte. Szeptember elején megjelent két tag, hogy ők hivatalból kivizsgálást tartanak és kb. egy órán át faggattak azért, hogy kiderítség jogosult vagyok e az ellátásra. (Ennek oka az, hogy állításuk szerint kevés idő telt el a munkábaállásom és a szülés között) Mielőtt utolsó éves főiskolás lettem, megegyeztünk a munkáltatómmal, hogy amennyiben végzek a főiskolán autómatikusan ott helyezkedem el. Közben terhes lettem, de így is lediplomáztam és munkába álltam, egészen a szülés napjáig dolgoztam (nagyjából 20 napot), internetes, otthonról végezhető munkám volt, kötetlen munkaidővel hogy a vizsgálatokra járni tudjak. A kötelező 365 napom meg meg van korábbról, más munkahelyeim által. A kivizsgálás óta eltelt több mint egy hónap, hiába hívom az eü pénztárt vagy nincs benn akihez tartozom, vagy még nincs épp eredmény, vagy NEM ADHATNAK FELVILÁGOSÍTÁST...az idő meg csak telik, és lassan 4. hónapja itt vagyok a kisfiammal, akit ráadásul egyedül nevelek, pénz nélkül és állandó kételyek között, hogy vajon mégis mit döntenek a fejünk fölött...Aki esetleg hasonló helyzetben volt, az milyen döntést kapott? És visszamenőleg is megkapta a pénzt?

Előre is köszi a válaszokat!


2011. okt. 20. 11:45
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:
Még csak ma kerül hozzá a végzés, de remélem, hogy tud segíteni. Annak idején a 2 ellenőr nekem is ezt mondta, hogy biztos megkapom és abszolút nem az ilyen jellegű ügyek miatt kell a kivizsgálás, csak nekik muszáj lefolytatni. Rá se kérdeztek, hogy vmi kézzelfoghatóval tudom e bizonyítani a munkám. De most a fellebbezéshez csatolni fogok ilyeneket...és reménykedek. Ha nem jön be akkor fontolóra veszem a médianyilvánosságot. Újságíró vagyok magam is (bár az utoljára marketingmanagerként dolgoztam)de sztem megéri a nyilvánosságot, mert nem én lehetek az első akivel ezt csinálják.
2011. okt. 21. 10:05
 12/17 anonim ***** válasza:

Az a lényeg hogy semmiképpen ne hagyjátok annyiban a dolgot,mert akkor úgy jön le,mintha nem is érdekelne titeket a dolog..

Tök jó hogy az amúgy is nehezen élőket csesztetik..,a nagy adócsalókat meg békénhagyják....!

Milyen nyilvánosságra gondoltál? Mert szerintem csak azok működnek ma,akik pl a fókuszban,vagy ilyen helyeken bukkannak fel a problémáikkal... :(

2011. okt. 21. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:

Sziasztok! nem tudom, hogy figyeli e még valaki a válaszokat, de mindenesetre gondoltam megírom mi történt. A fellebbezést elutasították, így bíróságig vittem a dolgot, ahol tegnap (13 hónappal a kisfiam születése után) jogerősen igazat adtak nekem. Így visszamenőleg is megkapom az eddig pénzt, ami persze nagyon szuper, örülönk. Az más kérdés, hogy eddig 25 ezer forint gyesből és 13 ezer forint családi pótlékból kellett élnünk kettőnknek...SZóval a lényeg csak annyi, hogy senki ne hagyja magát, aki ilyen helyzetbe kerül, mert bizony az állami szervek arra játszanak, hogy minél kevesebbet kelljen kifizetni, még akkor is ha jogosan járna!Álljatok ki magatokért!


Mindenkinek boldog babázást! :)

2012. aug. 25. 12:53
 14/17 anonim ***** válasza:
100%
Ez nagyon szuper!!!!! Én irtam már egyszer. Akkor most jó sok pénzt kapsz egyszerre. Gondolom, hogy nem volt egyszerű eddig, de most csak a jóra gondolj. :)
2012. aug. 25. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%

Még így, évek után is örülök, hogy győzött az igazság!

Remélem azóta is jól vagytok.

2014. máj. 27. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim válasza:
Nyugató, hogy néha még sikerül győzni a nagyok ellen
2018. ápr. 4. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Köszi mindenkinek!
2022. dec. 26. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!