Koraszülött kisbaba emlékezhet az édesanyja hangjára?
11 héttel jött korábban a kisfiam, sürgősségi császár volt lepényleválás miatt. Mindkettőnk élete 10 percen múlt.
A műtétet altatásban végezték, és csak 4 nap múlva láthattam őt először. 5 hetes volt, amikor először megsimogathattam a fejecskéjét (inkubátorban), és 6 hetes, amikor félórára a karomba vehettem. Minden látogatáson legalább egy órát álltam az inkubátor mellett, és biztattam, beszéltem hozzá, dicsértem, hogy milyen ügyes. Két hónapos korában költözhettem be az anyaszállásra, hogy 3 óránként megetethessem, és onnan 3 hét múlva jöhettünk haza. Ekkor már 3 hónapos volt! Amikor az anyaszálláson "ismerkedtem" vele, kicsit olyan volt, mintha örökbe akarnám fogadni, nem éreztem azt, mint az első gyerekemnél, nagyon lassan alakult ki a kötődés közöttünk.:( Ráadásul nem is szoptathattam, szondán keresztül kapta az anyatejet egy ideig, de aztán tápszeres lett. Az első babámat másfél évig szoptattam, szinte össze voltunk nőve, de ez most olyan más...Nagyon szeretem őt, és büszke vagyok rá, hiszen rengeteget szenvedett, és nagyon bátor, erős kisfiúnak bizonyult. De vajon ő mit érezhet velem kapcsolatban? Hiszen csak 8 hét telt el attól kezdve, hogy először éreztem a pociban a mocorgását, és már meg is született. Volt ideje megjegyezni a hangomat egyáltalán? Még alig fogtam fel, hogy végre ismét kismama vagyok, és máris a világra jött, de tőlem elválasztva élt 3 hónapig. Nagyon nehéz...
Most már 7 hónapos, mosolygós kisbaba, bár eleinte rengeteget sírt, és a mai napig sokszor nyűgös. Nagyon bánt, de még mindig néha, egy-egy pillanatra idegennek érzem...Mikor gyógyulnak be a lelki sebek?
Van valakinek hasonló tapasztalata?
válasza:Ellágyulva olvastalak. a lányom nyolc héttel szintén sos császárral született hamarabb toxémia miatt. igaz ő elég szép súllyal, így "csak" 22 napot volt kórházban. (igaz utána bejártuk szinte a poklok poklát míg 3 hónapos lett). szóval ő egy hetes volt mire először kézbe vehettem. aztán 1,5 hetesen foghattam meg újra mikor kikerült az inkubátorból. én szerencsés voltam mert mamaszállón voltam így 3 óránként fejtem neki a tejcsit (sosem tanult meg szopizni) .
amikor az inkubátorban volt, emlékszem naphosszat csak sírtam, néztem ahogyan ott fekszik egy pici test, olykor nekem is oly idegennek tünt, hiszen olyan hamar jött, fel sem tudtam készülni teljesen az anyaságra. de érted mit írok. aztán 2-3 nap után egy aranyos nővérke azt mondta:ne sírjak, inkább hozzak egy mesekönyvet és olvassak neki. beszéljek hozzá.....és én aznap elmentem és vettem a férjemmel három mesekönyvet. és mikor ott voltam vele olvastam és olvastam, és igyekeztem nem sírni....és egy idő után a szobában lévő anyukák és a nővérkék is várták a mesét, és akkor abban a pár percben egy kicsit mindenki megnyugodott...
a lányom két hete volt egy éves. igazi vigyori kislány. ne bántson téged semmilyen gondolat sem. hiszen a kicsid is nagyon hamar született meg. sok sok simogatás kell nekik és rengeteg türelem. ők egy picit másabbak jó ideig. másként fejlődnek, jobban kell rájuk figyelni. ha idegennek érzed, ülj le a kiságy mellé, nézd a kis arcvonásait ahogyan alszik. s gondolj arra mennyire veled akart maradni, mennyire küzdött az életért. amikor már fejlettebb lesz, szerintem 1-2 hónap múlva, meglátod minden más lesz: más amikor odamegy hozzád, azaz odamászik, amikor átölel, amikor már puszit ad....
nagyon jó egészséget nektek. egyébként mozgásban hogyan fejlődik? jártok tornára?
válasza: válasza:nagyon kedves vagy :) neked is/nektek is jó egészséget. az ember anno úgy érezte belehal a fájdalomba, nap nap után rettegve lép a szobába, vajon él a még a gyermeke...és nap nap után megy előre mert menni kell....és ma már lágyul a fájdalom, de az sosem feledhető hogy nekünk korababás anyukáknak nem volt igazi első ölelés. az első pillantásban csak egy piciny testet láttunk csövek között, géppel lélegeztetve. és oly sok baba nem is hasonlít későbbi önmagára. én hálás vagyok mert a lányom majdnem két kiló volt. ő is igazi kis harcos. ma már senki meg nem mondja hogy két hónappal jött hamarabb. ma már lépked, persze úgy hogy fogjuk a kezét. igaz sok fejlesztésre, tornára vittük, visszük őt a mai napig.
éjszaka annyira hiányzik a mosolya hogy sokszor szeretném ha felébredne...aztán jön a reggel és a kis vigyori arcával ahogyan rámnéz....az ember elfelejti honnan is indult az élete. :)
Többször elolvastam a soraidat, első, olyan nyugalom, erő és remény árad a szavaidból, köszönöm!! Azt hiszem, te tudod, mit érzek, és rengeteget segítettél! Tényleg sokszor nézem a picurkámat álmában, és mondogatom magamnak, hogy milyen jó, hogy itt van, és hogy ő volt a pocakomban, őt vártuk, őt akartuk, hogy legyen! Azt sosem felejtem el, amikor kiderült, hogy meg kell műteni a szemét, és haza kellett jönnöm nélküle egy estére! Beléptem a szobába, már készen várta az ágy, amit a férjem készített, de mégis üres maradt. Az borzasztó érzés volt.:(((
Köszönöm az együttérzést a másodiknak is!
Egyébként a kisfiam fantasztikusan fejlődik, csodájára járnak az orvosai. Éppen ma voltunk fejlődésneurológiai kontrollon, a fejlődésneurológus közölte, hogy "a gyermek behozta a lemaradást", és nem szükséges többet hozzá vinni! Azt mondta, hogy a mozgásfejlődése és minden más is megfelel az életkorának, fél év alatt utolérte az időre született társait. Nincs más teendő, mint biztosítani neki a körülményeket, hogy továbbra is így fejlődhessen, a többit rá kell hagyni, majd ő megoldja, ezt mondták. Semmilyen fejlesztésre nem szorul. Nem jártunk tornára, a koragondozó orvosa nem tartotta szükségesnek kezdettől fogva. Most forog minden irányba, kúszik, és pár napja a térdein és a kezén támaszkodva rugózik, mintha mindjárt mászni akarna. Én is nagyon meg vagyok lepődve rajta, és nem győzök hálát adni!
Én is nagyon jó egészséget kívánok nektek!
válasza:első vagyok
fantasztikus, ügyes kisfiad van. :) tényleg hamar behozta lemaradását! meglátod, mostmár nagyon gyorsan fog fejlődni, főleg szellemileg. a lányom 11 hónapos korától mondhatni szárnyalt a tudása. nagyon okosodott, és nagyon boldog voltam hogy végre "nevelhettem" őt. :)
a kisfiadnak a jelen számít, és az hogy vele vagy, hogy simogatod, mosolyogsz rá!
s a te lelki sebeid mikor gyógyulnak be? sokára, azt kell mondjam. én azt hiszem most igy egy év távlatából kezdek megnyugodni és beletörődni a megváltozhatatlanba!
vigyázz magadra és a picire! :)
Köszönöm szépen, gyógyítanak a szavaid, komolyan mondom!
Sok boldogságot, jó egészséget kívánok Nektek is!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!