Hogyan adjam 2 hónapos babának a Normaflore-t?
Nos, kösz a kiosztást, így segítsen az ember lánya.
2 hónappal tapasztaltabb vagyok nálad, az én babám 4 hónapos.
Nekünk is orvos javasolta a szert, mégis több gond lett belőle, abba is hagytuk, ő is egyetértett.
Bocs a beleszólásért, csak szerintem fölösleges, de ha jónak érzed, próbáljátok ki.
Kevesebb hamiba is belekeverheted, úgy észre sem veszi, mivel íze nem nagyon van, nem tudom, kóstoltad-e, picit talán savanykás, de elkeverve nem észrevehető.
Egyébként mondják, hogy (anyatejes) babáknál napi 7-től a 7napi egy kakiig minden normális. (Nem tudom, a tiéd kap-e anyatejet is.)
Értem én, semmi gond, csak azért mondom, a kérdés nem erre vonatkozott. :) Az orvos nekünk ezt javasolta, attól hogy másnál nem vált be, nálunk még beválhat, tehát inkább hallgatok e téren az orvosra, mint egy kommentelőre. Főleg, hogy azt nem akarom kipróbálni, hogy ha semmit nem kap és nem múlik a dolog, akkor nagyobb baj legyen.
Anyatejet minimálisat kap, mert kézzel alig tudok fejni, holnaptól lesz mellszívóm, azzal próbálkozom majd.
Nálunk is ez van, 3 hete kapja a Normaflore-t. Először baktérium fertőzése volt, aztán elkapta a hányás-hasmenés vírust. És nem egy doki ajánlotta a Normaflore-t, nem csak antibiotikum mellé hatásos.
Eleinte teába tettem, de nem mindig itta meg az egészet. A tápszerbe azért nem jó tenni (ezt egy mentős ismerős mondta), mert megváltoztatja a tápszer ízét. Mi simán a szájába nyomjuk most már. De ha véletlenül egy kicsi marad, amit nem iszik meg, akkor azt beleteszem a tápszerbe, simán megissza.
4 hónapos kislány anyukája
Bocs az offért:
"2 hónappal tapasztaltabb vagyok nálad, az én babám 4 hónapos."
Mintha azt írtad volna, hogy neked már 20 év tapasztalatod van... Most azért, mert neked 2 hónappal idősebb a babád, nem jelenti, hogy tapasztaltabb vagy.
És a kérdező nem azt kérdezte, hogy adja-e a Normaflore-t, hanem hogy HOGYAN adja?
A másik pedig, hogy hasmenés esetén az első, amit ajánlanak, az a Normaflore. Mi csak felhívtuk az ügyeletet, hogy megy a hasa, bevigyük-e? Kérdezték, hogy van-e más tünet? Ha nincs, akkor Normaflore, és várjuk, hogy elmúljon.
Rá is kerestem neten, és kimondottan hasmenés esetén is írták a normaflore-t, nem csak antibiotikumos kezelés után. :)
Köszi mindenesetre a válaszokat, mostmár tegnap óta kapja, remélem hatni fog. Azóta is jó kedvű a babus, a hasa fáj időnként, de semmi komoly, reméljük nem is megy át semmi másba. :)
20.52-es
szerintem azért egy 4 hónapos időtartamból 2 hónap igenis sok, de nem is ez a lényeg
nem tudom, senkinek nem tűnt fel, hogy válaszoltam is a kérdésre, és mintha hasznos is lett volna?
mellesleg írtam le a véleményemet a dologról, és azóta megkövettem kérdezőt, amiért nem CSAK a kérdésre válaszoltam
de így érdemes segíteni, tényleg...
Még valami:
azért írtam a 2 hónapot, mert kérdező olyan stílusban teremtett le, hogy nem hiszem, hogy szükség lett volna ilyenre, másrészt pedig kiosztott, hogy ne szóljak bele olyasmibe, amit nem tudok, ha nincs is gyerekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!