Gond lehet a kisfiammal, vagy ez normális ilyen korú babáknál, hogyan tudnám fejleszteni a mozgását?
Most lett 6 hónapos a fiam.Már megfordult hasról hátra és fordítva is, nagyon ügyes volt, de kb. kéthete nem akarja csinálni, sőt hason kúszni akar,(persze nem megy) aztán dühös lesz, sír. Olyan mint egy partra vetett hal.
Mindig én fordítom vissza, gurítom az ágyon, de csak nevet rajta.
Türelem. Gyakoroljátok csak! 6 hónapos volt a fiam, amikor egyedül akart menni. Megijedtem. Lementem mellé a földre, és "kapj el, ha tudsz" játékot játszottunk, órákig másztam én is a földön. Első nap eredményes lett a terápiám, pár araszolást megtett utánam. :)
Szóval, játsszatok csak, nem baj, ha nevet rajta, meg mutatsd meg neki többször is, hogy mit kell csinálni!
Jah, mindjárt megkeresem a cikket, ahol olvastam, hogy ha egyszer már megcsinált vmit, akkor azt TUDJA, és ha nem ismétli meg hónapokig, az azért van, mert egyszerűen nem érdekli.
2.
Gyermeked 6 hónapos
Mozgásfejlődés Fejét könnyedén fordítja különböző irányokba. Hason fekve felemeli és magasra nyújtja lábait. Bármerre képes elfordulni, és kígyózó mozgásokat végez minden irányba. Háton fekvő helyzetéből hasra fordul. Háton fekve játékosan megfogja saját lábát. Kezére és térdére támaszkodva végtagjaisegítségével előre- vagy hátra- felé löki magát. Kúszik, hason fekve lábaival tolja magát, karjai segítségével kormányozza testét. Hátrafelé, később előre halad. Felülni még nem tud. Ülő helyzetének fenntartásához minimális támogatás szükséges; jó egyensúlyi helyzetben tartja testét. Az is előfordulhat, hogy hosszabb-rövidebb időszakon, akár fél órán ke resztül is üldögél támaszték nélkül. Lehet, hogy egyensúlya biztosítása érdekében előredől és kezére támaszkodik. Székében ülve sikeresen dől előre, oldalra, rugózik és elkapja az előtte lóbált tárgyakat. Oldalt fekvő helyzetéből az oldalülési pozícióba gördítheti testét. Egy karral biztonságosan nyúl a tárgyak után, teljes kézzel, szilárdan megragadja, és szándékosan el is tudja engedni. A hüvelykujj és a többi négy ujj hegye között megfogja és felemeli a tárgyat. Forgó csuklómozgásokra képes. A tárgyakat mozgatja, forgatja, aktívan játszik.
Beszédfejlődés Hangképzése már meglehetősen fejlett. A magánhangzókat egyre több mássalhangzóhoz kapcsolja. Különböző hangerővel, hangszínnel és ritmussal "beszél". Különböző hangokra (emberi beszédre, zenére) gagyogó hangkép- zésekkel és aktív viselkedéssel válaszol. A legönfeledtebb gőgicsélést a női hangok váltják ki belőle. Kellemes és kellemetlen érzéseit hanghatásokkal fejezi ki. Panaszosan mormog, boldogságát gagyogása. gőgicsélése tükrözi, izgatottságában sikongat, jókedvében kuncog és jóízűen nevet. Felfigyel a zenei hangokra és hangszínben különbségekre.
Még sok érdekes cikket találsz az oldalon!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!