Mi a véleményetek erről a cikkről? Miért ne aludjon a gyerek a szülői ágyban?

Nem értek egyet a cikkel!

Még az állatok is összebúva alusznak.

Az más hogy fárasztó lehet a szülőknek,mert ha a baba sokat forgolódik és nyöszörög akkor felébredhetnek.

3 gyerekes anyuka vagyok és az első 3 évben minden gyerekem nyugodtan ,boldogan mellettem(mellettünk ha Apa nem dolgozott)szenderedtek álomba.

Nem volt szeparációs szorongás.Nálunk az esti összebújás egy meghitt dolog.

"Milyen aranyosak"- mondjuk egy képen látható cica-családra akik összebújva egymáshoz érve meghitten alusznak.

Mi emberek vagyunk és kihagyjuk ezt a melegséget az életünkből?

Pár év és felnőnek akkor majd nem fogják elviselni se hogy ölelgessük Őket,most kell amég kicsik és ígénylik.

Én csak azt nem értem, hogy miért kell lenézni azokat, akik nem akarnak együtt aludni a babával???? Én ettől egy percig nem éreztem rosszul magam, nem gondolom rossz anyának magam. Kisfiam nem egész 6 hetes kora óta átalussza az éjszakát, a saját ágyában, a saját szobájában.

140-es ágyunk van, ahol sokszor még mi is zavarjuk egymást a párommal. Ő horkol, én dobálom magam, beszélek álmomban, és verekszek. Így kellene még magunk mellé nyomorítani a gyereket is??? Csak neki tennék vele rosszat, mert a saját ágyikójában azt csinál, amit akar, oda gömbölyödik-forgolódik, ahová csak akar, és nem kell minket megtűrnie maga mellett.

(Hozzáteszem volt olyan időszak, hogy éjjel fél óránként keltünk, már azt is megpróbáltam, hogy kimentem vele a nappaliba aludni, hátha én kellek neki, de csak jobban ordított...)

Nem volt szeparációs szorongása egy percig sem, nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, vidám kisfiú anélkül, hogy együtt aludtunk volna egyetlen percet is valaha... Sőt, ha véletlenül úgy adódik, hogy egy szobában kell aludnunk vele (elutaztunk pl, vagy a szüleimnél), akkor bizony zavarjuk őt a nyugodt alvásában, ezt már kitapasztaltuk.

Na és a másik: egy őzgida pl. születése után pár perccel már feláll, és jár. Akkor ezt várjuk el a gyerektől is??? Merthogy itt egyesek az állatokkal példálóznak... Egyetlen állatfajnak sem olyan "elesett" az újszülöttje, mint az emberé. De ez nem jelenti azt, hogy magam mellé kell vennem éjszakára is... pont eléggé kielégítettem mindig és most is kielégítem a gyerekem igényeit, nem vagyok attól rossz anya, hogy nem alszom vele együtt.

22:12:

"Na és a másik: egy őzgida pl. születése után pár perccel már feláll, és jár. Akkor ezt várjuk el a gyerektől is??? Merthogy itt egyesek az állatokkal példálóznak..."

Nem értetted meg, amit az állatokkal kapcsolatban írtunk. Nem olyan dolgokban akarunk az állatokra hasonlítani, ami fizikai képtelenség. Viszont az anyai ösztönök terén van mit tanulnunk az emlősöktől. Már a főemlősökkel végzett kutatások is bebizonyították, milyen nagy szüksége van az újszülöttnek az intimitásra, az anyai közelségre. Ha ezt megtagadják tőle, összezavarodott, beilleszkedési gondokkal küzdő, gyakran agresszív felnőtt válik belőle, (aki maga sem tud aztán mit kezdeni a saját utódaival).

Az őz, aki ugye patás állat, ráadásul prédaállat is, ősidőktől arra kényszerült, hogy hamar önállóvá váljon, ha nem akarja zsákmányként végezni. Ugyanez igaz a lovakra, a zebrákra is, azonban egyetlen olyan fajra sem jellemző, amelyik nem patás. (És tudtommal az ember sem az...)

Ami viszont kivétel nélkül minden emlőst jellemez, az az, hogy a kölykeik megszületése után mellettük maradnak, védik őket a testük melegével, hozzájuk bújnak, és nem különítik el őket maguktól. Az elkülönítés csak akkor veszi kezdetét, amikor a kölykök már nagyobbak, és tanultak némi önállóságot. Ekkor fordul elő egyre gyakrabban, hogy az anyaállat már nem mászik be a fészekbe, hogy a kicsikkel aludjon, inkább máshol, a fészektől kissé távolabb pihen le.

Ami fontos: amíg a kölykök szopnak, addig az anya nem hagyja őket magukra, mindig mellettük alszik. Aztán ahogy nőnek, szép fokozatosan választja el őket, de mindenképpen elválasztódnak még jóval a pubertáskoruk előtt.

Úgy gondolom, ami az állatoknál jól működik, az beválik az embernél is. Csak az ember járja azt az utat, ahol a kisgyereknek nincs helye az anyja mellett. Számomra ez természetellenes, a már leírt indokok miatt. Az, hogy sok szülő más utat választ, az engem nem érdekel, mivel én a saját gyerekemért vagyok felelős, nem a máséért. Senkit nem fogok lehülyézni azért, mert külön altatja a gyerekét, de a kérdező által idecitált cikket erőltetettnek, és hamisnak gondolom, mert valódi bizonyítékok helyett olyan indokokkal érvel, amik egyáltalán nem azzal függnek össze, hogy hol alszik a gyerek, hanem lehetnek egész más tényezők eredményei is.

Én sem aludtam soha együtt a szüleimmel, és mégsem vagyok "összezavarodott, beilleszkedési gondokkal küzdő, gyakran agresszív felnőtt (aki maga sem tud aztán mit kezdeni a saját utódaival)".

A párom sem aludt soha együtt a szüleivel, ő sem az, sőt, az én szüleim és párom szülei sem aludtak együtt soha az ő szüleikkel, és egyikünk sem az, amit te leírtál.

És még emberek millióiról beszélhetünk így. Nem voltak egy ágyban a szülőkkel, és mégsem ilyen jellemzőkkel bírnak...

13:35:

Azt írtam: "Már a főemlősökkel végzett kutatások is bebizonyították, milyen nagy szüksége van az újszülöttnek az intimitásra, az anyai közelségre."

Ez nem feltétlenül csak az együtt alvást jelenti, hanem az intimitást, az anya közelségét általában. Gondolom, te azért csecsemőkorodban nem voltál teljesen elszeparálva az anyukádtól, mint a kísérletben szereplő majmok, így nem is alakultak ki nálad kóros elváltozások. A kísérlet egy tudatosan szélsőséges helyzetet vizsgált azért, hogy a kutatás eredménye minél egyértelműbb legyen. Ettől függetlenül azonban minimum elgondolkodtató, hogy ha a kis csecsemő számára ennyire fontos a szülő közelsége, érintései, szívdobogása, illata, stb. akkor kinek teszünk jót vele, ha éjszakára megfosztjuk őt mindettől.

Ha a fiam kiegyensúlyozottabb ember lesz azért, mert nem zavarom ki az ágyunkból, nekem már megérte.