Vállalnátok így másik babát?
Nem, akárki akármit is mond, 2 gyerek többe kerül, mint egy..és egyszer fel is nőnek, iskolába mennek, a kiadások meg sokkal nagyobban lesznek
van egy iskolás fiam és egy pelenkás lányom
Szerintem csak nehezebb a mai világban két gyerekkel, nem hogy könnyebb. Ne haragudj, de én nem vállalnék így a helyedben másodikat egyelőre, igaza van a férjednek.
Előbb menjél vissza dolgozni 1-2 évre, aztán akkor utána megint könnyebb lesz a másik gyereket vállalni. És még úgysem lesz nagy a korkülönbség köztük.
Egy második gyereknek nem csak pelenka kell, hanem ha már különböző neműek máris a ruhák nagy részét pl. egy idő után nem fogod tudni ráadni stb. És amit előttem is írtak, hogy egyszer majd iskolás lesz mindkettő, manapság elég egy gyereket is taníttatni, nem hogy kettőt.
Nem lebeszélni akarlak a másodikról, elvégre a ti életetek, de én a helyedben biztos, hogy kicsit visszamennék dolgozni, hogy legalább a babás évekre spóroljak egy kicsit.
17:53
8760 ft a suliban 1 hónapra az étkezés (3x)
ez csak 1 kiadás sok közül
Köszönöm, hogy írtatok!
Sokat beszélünk erről a férjemmel, mert mindketten azt szeretnénk, ha kevés lenne közöttük a korkülönbség 3 évnél kevesebb. Csak ő aggódósabb, hogy hogy fogjuk bírni anyagilag.
Kb. 180.000,- a havi bevételünk ebből 90.000,- a lakáshitel. Van más bevételi forrásunk is, amit nem adtam hozzá, mert az nem havonta van, hanem évszakhoz kötött.
Megvagyunk, bár nem dőzsölünk, de a kislányomnak mindene megvan, a szüleim sokat segítenek nekünk,tényleg mindenben.
Persze nyilván, ha már iskolába jár/járnak sokkal többe kerül (pl. étkeztetés, tankönyv, különórák, márkás ruhák stb.), de akkora már nem lesz hitel a házunkon, így a 90.000,- megmaradna.
Igen, ha külön neműek, akkor különböző ruhák, bár én eleinte uniszex ruhákat vettem neki emiatt is, hogy legalább míg picike, ne nagyon kelljen venni legalább ruhát. Bár, hogy milyen neműek lesznek, az még a jövő kérdése, mert ha lány lesz, akkor talán kicsit könnyebb lesz.
Tudom nekünk kell eldöntenünk, nagyon gondolkodunk rajta mi legyen, nagyon nehéz. De várom a további válaszokat tőletek.
szia!
Én is pont a 2. baba témán töröm a fejem... Egy gyönyörű szép, okos kislányunk van, ő most múlt egy éves. Igazából az anyagi helyzetünk nem túl fényes nekünk sem, de én inkább azon tűnődöm, hogy tudnék-e elég figyelemmel, türelemmel lenni kétfelé.. És hogy hogyan tudnám a szeretetemet elosztani...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!