Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Amikor bölcsibe ment a gyerkőc...

Amikor bölcsibe ment a gyerkőcötök, ti meg 8 órába vissza dolgozni, hogy bírtátok ki és Ő hogy bírta az egész napos együttlét után?

Figyelt kérdés
Még több mint fél év van a bölcsiig, de már teljesen rá vagyok parázva. Nagyon félek az elválasztástól :((
2010. dec. 26. 11:50
 1/4 anonim ***** válasza:
Mennyi idős lesz a gyerek akkor? Mindenesetre ne parázz, mert az átragad rá. A gyerekek különbözők, én az enyémet nem azért vittem bölcsödébe, mert dolgoznom kellett, eszem ágába nem volt, hanem azért, mert két és fél éves korában láttam, hogy kevés vagyok neki. Nyilván van akinek nehezebb, van akinek könnyebb. Addig is vidd társaságba, akár úgy is, hogy ott hagyod, megszokja, hogy jó helyen van és úgyis mész érte. A bölcsiben van kéthetes beszoktatás is, azt ki kell használni. És jó intézmények a bölcsödék, odafigyelnek a gyerekekre és ők jól érzik magukat.
2010. dec. 26. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Az én kisfiam 2 éves és 2 hónapos lesz akkor.

Szívesen itthon maradnék még, de sajnos a GYES-ből nem jönnénk ki anyagilag. Így is hónapról hónapra élünk, így muszáj visszamennem dolgozni :((

2010. dec. 26. 13:06
 3/4 anonim ***** válasza:
most megyek januártól vissza dolgozni ugyanezért, az én lányom is bölcsis lesz. attól nem félek, ő hogy fogja bírni, hanem attól igen, hogy mindent benyal, beteg lesz, én meg nem tudok így melózni.
2010. dec. 26. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
75%
Nem úgy terveztem az életemet, ahogyan alakult, éppen ezért bántott, hogy alig másfél évesen be kell, hogy adjam a lányomat ölcsibe. Nagyon kellemesen csalódtam, a gondozónők nagyon szakszerűen ellátják, és szeretik a kicsiket. Ő negyed nyolctól negyed ötig van ott. Mivel délután háromtól már csak az én lányom van, (nem tudom, a többiek hol dolgoznak, mert reggel sem találkoztam még soha senkivel)sokkal jobban figyelnek rá, gyakorlatilag bő egy órán keresztül csak őt babusgatják, és vele foglalkoznak. Én sem ezen tornázok egész nap, hogy mi van vele, nem is tehetném meg, van úgy, hogy egy órakor jut eszembe, hogy hopp, mennyi lehet az idő..
2010. dec. 26. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!