Miért megy ennyire nehezen a hozzátáplálás,7,5 hós kislányomnál?
Én is ugyanígy voltam!Két dolog vált be:kevertem a gyümikbe,főzikbe egy kis anyatejet így ismerősebb volt az íz meg lecseréltem az etetőkanalat szilikonos szélűre!Na azóta sokkal jobbak az étkezéseink bár még most is van,hogy pótolni kell tejcsivel.
A kanalat teszin vettem ha kell a linkje,írj!
Remélem tudtam segíteni!
Így voltam a lányommal. Egyévesen még szinte kizárólag anyatejen élt. De nem pánikoltam, tudják a babák, mi jó nekik! Az én lányom is elkezdett enni végül, de másfél éves volt, mire volt olyan étkezés, amikor szopit nem kapott, csak szilárd ételt.
Most két éves múlt, mindent megeszik, nem válogat, nincs semmi gond az evéssel, szépen fejlett kislány. Szerintem ne aggódj. Adj neki, amit elfogad, aztán majd szépen alakul minden.
Én is ebben a cipőben járok, és pont ennyi idős a kisfiam is. Ő is csak az édes ízeket szereti, a gyümiket már egész jól megeszi, de a zöldségeket utálja, öklendezik tőlük. Egyedül a sütőtököt eszi meg. Most akarom kipróbálni a husit, ha úgy sem eszi meg, akkor nem tudom, hogy mit csinálok. Ő is nagy szopis, nem tudom mikor sikerül egy étkezést kiváltanunk.
Remélem megoldódik majd idővel a gondunk, nekem ő az első babám, szóval még tapasztalatom sincsen.
Köszönöm a válaszokat! Puha gumiszerű lapos baba-kanalunk van (igaz nem szilikonos). A sütőtök az nálunk is megy, de a többi zöldség abszolút nem, meg a husis hamik sem.
Viszont nagyon érdeklődő a kislányom ha eszik a család,de olyankor se szívesen fogad el semmit.A narancs girizdet viszont nagyon tudja szopizni :). Remélem szép lassan azért megkedveli a sósabb ízeket is.
Szép babás napokat mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!