A babám már három éjszaka éjfélkor alszik el. Miért?
Szia! Nálunk ugyanez volt a helyzet.Aztán lassacskán helyre állt a dolog. Úgy 6 hónapos kora körül én kezdtem egyre korában adni neki az utolsó kajcsit (tápszeresek vagyunk) és utána próbáltam altatni, lassacskán már ő igényelte, hogy hamarabb együnk aztán szunya. Most 9 hónapos, eljutottunk odáig, hogy az utolsó etetés kb.fél 9-9 körül van majd, utána kb. 9 -fél 10 között alvás (ez változó). Én is hulla voltam mikor még éjfélkor aludt el, volt, hogy elaludtam ülve az ágyban annyira fáradt voltam, én "felébreszős" anyuka vagyok mert a pici lány soha nem ordított ha éhes volt, így volt mikor elaludtam este az ágyban és csak hajnali 1-2 között ébrettem fel, no a lányom sem ébrett fel, jót alukált, persze azért felébresztettem, mert enni azért kell fixen még 4-5 hónaposan, szerintem. Ja, és szerintem a nappali alvás még nagyon befolyásolja ezt, hiszen 4-5 hónaposan még többet alszanak nappal, majd később 6-9 hónaposan már csak kétszer de. du. 1-1,5 órát, így hamarabb is kívánnak lefeküdni este, gondolom én. És persze ha lehet, este felé (ha tudjátok)úgy 6 után már ne nagyon aludjon, mert akkor ugyebár nem alszik el csak késő este.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!