Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Lehet baj abból, hogy ha túl...

Lehet baj abból, hogy ha túl sokat van hason a baba?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Négy hónapos kislányom csak hason hajlandó elfoglalni magát egész nap. Egyszerűen semmi más nem köti le a figyelmét, hiába teszem bele a pihenőszékbe, sétálok vele a kezemben stb., csak akkor van el, hogy ha leteszem a játszószőnyegére és ott hason nézelődhet meg játszhat a játékaival. Ahogy leteszem, már fordul át, nem hajlandó a hátán feküdni. Ez csak azóta van, amióta át tud fordulni hasra azaz kb. két hete. Fejét már biztosan tartja, szinte már kúszik is. Ezzel foglalja el magát. Képes akár 30 perceket is így lenni egy órán belül. Persze ezen kívül elszoktam vinni sétálni vagy próbálok vele egyéb dolgokat is csináltatni, de alapvetően a legtöbb időt mos hason tölti a játszószőnyegén.

A babakocsiba is ha le lakom napközbe aludni, eddig az oldalán aludt, most hiába rakom le oldalra, szinte mindig hasra fordul és úgy alszik. Éjszaka is hason szokott aludni, persze légzésfigyelő mellett. Lehet ebből baj hogy ennyit van hason?



tegnap 13:08
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Dehogyis. Így erősödik, innen indul a mozgásfejlődés. Kúszás, majd mászás,ülés, állás, mindennek a hasalás az alapja. 🙂
tegnap 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
82%
Nem baj, sőt, nagyon is jó. Ügyes baba
tegnap 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Nem baj. A második fiam hasonló volt, de az nem igaz, hogy ettől jobb a mozgásfejlődése, az első utált hason lenni, mégis tankönyvi módon fejlődött, a kicsi meg kicsit össze-vissza. Előbb állt és járt oldalazva, mint ült volna, meg ilyenek. De végül mindent megtanult ő is, szóval nem gond.
tegnap 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek! :)
tegnap 15:57

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!