Babám fejéről hogy tudnám leszedni a száraz réteget?
Figyelt kérdés
Amikor picit elkezdett hámlani, a védőnő azt javasolta, vékonyan kenjem be gyógyszertári testápolóval. Így is tettem. Ettől képződött rajt egy olyan réteg, amit oljozással, majd fürdőkesztyűs dörzsölgetéssel sem tudok leszedni. Mit csináljak? Segítsetek kérlek!
2010. nov. 2. 09:46
1/8 anonim válasza:
Nekem annyit mondott a védőnő hogy éjszakára kenjem be napraforgóolajjal és tegyek rá egy kis cérnasapkát majd reggel finoman dörzsöljem le a fejéről a bőrt, így le fog jönni.
Szárazn viszont sosem szabad dörzsizni, sem akkor ha nem puhult meg eléggé a bőre mert akkor megsértjük a fejbőrt is.
2010. nov. 2. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
2/8 A kérdező kommentje:
Ú azt nem írtam, h fürdés-hajmosás közben próbálkozom, nem szárazon, tényleg félreérthető voltam, igazad van. Kipróbálom amit javasoltál, köszi:)
2010. nov. 2. 09:51
3/8 anonim válasza:
Azt gondolom, hogy ez az ún. koszmó lehet. Gyógyszertárban kapható BABE sampon - koszmó ellen, az nagyon hatásos. Nekünk legalábbis bevált. Igaz nem olcsó (Kb.3000 forint volt), de én 10 hónapig használtam, annyira kevés kellet belőle és teljesen rendbe jött tőle a fejbőre.
2010. nov. 2. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
4/8 anonim válasza:
9.52-es vagyok. Azt nem írtam , hogy 3-4 hajmosás után már szinte teljesen eltűnt a koszmó, csak én utána is tovább használtam a sampont, nehogy újra visszatérjen ez a valami.
2010. nov. 2. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
5/8 anonim válasza:
Én vettem neki egy olcsóbb fogkefét, fürdés előtt egy órával beolajozom a kis fejét, és a fogkefével lekefélgetem. Előtte babahajkefével/fésűvel próbálkoztunk, de az semmit nem ért.
2010. nov. 2. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
6/8 anonim válasza:
BABE sampon! 3-4 hajmosás és lejön. Igaza van az előttem írónak, drága, de sokáig elég. Babám 8 hós, még mindig van belőle.
2010. nov. 2. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
7/8 anonim válasza:
Mi is a BABE sampont használtuk, 2-3 nap és nagyon szépen lehozza. Kicsit drága, de nagyon sokáig kitart és egy alkalommal nagyon kevés is elég.
2010. nov. 2. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
8/8 anonim válasza:
Az én lányom is ilyen volt, nálunk ez akkor alakult ki, ha meleg sapka volt a fején, és beleizzadt, na akkor rögtön megjelent rajta, nem csak a feje tetején, de egészan a homlokáig lelogott szegénynek.
Az én lányom nem engedte, hogy leszedegessem neki amig ébren volt, igy nálunk nem vált be a beolajozom és ledörzsölöm. Egyébként használtuk a beba sampont is.
Úgyhogy én minden alvás elött bekentem neki bepanten plusz krémmel. Az nagyon jól fellazította és amig aludt leszedegettem. szépen lejött szinte magától. Mikor felkelt akkor meg megint bekentem neki. 1-2 nap alatt helyrejött mindig.
Azóta figyelek, hogy ne legyen nagyon melegen felöltöztetve.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!