Ha kimarad a kúszás az nagy baj? Hány hósan kellett volna?
Itt vagyok 38 évesen, és anyukám elmondása szerint soha nem kúsztam és nem is másztam. 8 hónaposan felálltam, aztán 9 hónaposan elindultam. Ennek ellenére sikerült elvégeznem az egyetemet.:)
Minden gyerek egyéni, mindegyik másképp fejlődik, ez csak amolyan divatos cirkusz, hogy mindenkinek muszáj mászni, jól megélnek belőle azok, akikhez a megrémisztett anyukák viszik a babájukat "fejlesztésre".
Első vagyok.
Ráadásul 9 évesen még aranyérmet is nyertem a megyei kisdobos olimpián művészi tornában, szóval a mozgásfejlődésemre sem volt negatív hatással, hogy kimaradt az életemből a kúszás-mászás. :)
Az, hogy kimarad egy mozgásforma nem azt jelenti, hogy valakinek alacsonyabb lesz a IQ-ja (pl. nem tud elvégezni egy egyetemet), hanem azt, hogy bizonyos kisebb mozgásformákat másképp fog végrehajtani, mint azok, akiknél ez is megvolt. Pl. másképp veszi fel a telefont, nehezen tudja bekötni a cipőjét, másik lábbal csúszik a jégen, nagyobb az esély a diszlexiára, diszgráfiára és egyéb, másképp lapozza a könyvet, ilyen apróbb dologban mutatkozik meg, amit gyakran csak szakember vesz észre.
Az is eredményes lehet ilyen esetben, ha később, amikor már érti, hogy mit várunk el tőle, akkor megtanítod kúszni, mondjuk 3 évesen. Fontos, hogy ne maradjon ki egyik mozgásfejlődési forma sem, ezek miatt.
(csak zárójelben: sokszor látom itt, hogy nem szakmabeli anyukák nyugtatgatják egymást, nem merik leírni, hogy ez vagy az nem teljesen jó úgy, ahogy van. nem tudom, miért, talán félnek, hogy a kérdező lepontozza őket vagy csak szimplán nem értenek hozzá. az a magyarázat meg szintén nem állja meg a helyét, hoyg 30 éve én sem kúsztam, mégis 3 diplomám van, hisz mint írtam, nem ebben mutatkozik meg a mozgásfejlődésbeni lépcsők kimaradása)
gyógytornász anyuka
Kedves utolsó! A második válaszoló vagyok. Az én lányomnak is kimaradt a kúszás (illetve amolyan kukacszerű kúszása volt rövid ideig, feltolta a popsiját, és előretolta a fejét, így haladt nagyon keveset, inkább csak kecmergett), utána elkezdett szép szabályosan mászni, és 5 hónapig kizárólag mászott, utána kezdett el járni. Akkor egy orvos azt mondta, amit a második válaszban leírtam, hogy a kúszás és mászás egy tőről fakad, ugynaaz az agyi folyamat zajlik, és ugynazok az izmok dolgoznak, tehát ha nem is kúszott, nincs hátrányban, mert mászni viszont mászott sokáig.
Erről mi a véleményed? Most 4 éves, egyelőre nem látszik rajta elmaradás, kimondottan jó mozgású lányka.
Megint én vagyok, és szintén a gyógytornász anyukáól kérdezném, hogy a kisfiam, aki múlt héten múlt egy éves, ő eddig minden mozgást szépen produkált a maga idejében, viszont, mióta kb. 3 hete elkezdett járni, szinte egyáltalán nem mászik már. Ő összesen 2,5-3 hónapot mászott (előtte kb. 1 hónapot kúszott szabályosan), és 11 hónaposan kezdett járni teljesen önállóan, minden külső ráhatás, segítség nélkül.
Nem korai ez, hogy most már csak sétálva akar közlekedni (nagyon magabiztosan járkál, kanyarodik, megfordul, sietni si tud, szinte szalad, de nem esik el, jól koordinálja a mozgását). Nem kellene még másznia is? Hogy vegyem rá?
Labdát szoktam neki gurítani, mikor ül a földön, hogy ebből a testhelyzetből induljon el érte, és akkor másszon utána, de ilyenkor is inkább feláll, és a labda után siet, majd belerúg :-), minthogy mászna.
Köszi előre is a választ, és elnézést, ha off vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!