Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Állandó aggódás számomra a...

Állandó aggódás számomra a gyerek nevelés. Mit tegyek? Ezek a dolgok amiket csinál rendben vannak? Vagy tényleg aggódjak?

Figyelt kérdés

Először a gyerek számomra aggasztó viselkedését írom le. 8 hónapos.

-Rángatja magát, ha akar valamit, ha unatkozik, elalvás előtt, felkelés után.

-Néha nagyon erősen és sűrűn pislog.

-Dörzsöli a szemét, az arcát, a fülét. (Kül. fogzik)

-Nagyon akaratos, ha valami nem úgy van ahogy akarja, morog, nyög.

-Mikor már nagyon álmos és kómás állapotban van a semmibe nevet.

Ezek így normálisak?


Hát a legnagyobb félelmem az autizmus, mert akárhová megyek csak azt hallom, hogy ez is az, meg az is az. Tudom, attól még az enyémnek nem kell hogy az legyen.


A másik probléma, és az is lehet hogy az egyetlen, én vagyok.

Voltam pszichológusnál a folytonos aggódásaimmal. Nem segített!

Majd elmentem pszichiáterhez. Kiderült, hogy alacsony a szerotonin az agyamban, köszönhető talán ez a fogantatás előtti rengeteg megpróbáltatásnak, stressznek. Szorongást állapított meg nálam. Kiírt gyógyszert, ami valóban segít, mert a környezetem lát javulást. Én mégis magamban őrlődök. Kell vissza mennek 2 hét múlva. Akkor meg mondom neki, hogy a negatív gondolatok megint áttörtek.

Igazából nem feltétlen hiszek a vonzásban, de már annyi rosszat képzelgek, hogy szinte elhiszem, hogy úgy van.



jún. 4. 10:40
 1/10 anonim ***** válasza:
73%

A gyerekkel kellene foglalkoznod. Játszani, tanítgatni. Énekelni, tapsolni, sokat mosolyogni rá.


A gyerek mindent átvesz, hiperérzékeny: hogy fogod meg, hogy nézel rá, foglalkozol-e vele.

Ápolod-e megfelelően.


Vagy magaddal vagy elfoglalva helyette?


A gyerek normális. Te fogsz belőle idegbeteget csinálni.

jún. 4. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
98%
A leírtak alapján neked van szükséged kezelésre, ha használna a felírt gyógyszer már tényleg jobban kellene legyél. Mindent mondj el a pszichiáternek, lehet módosítani kell az adagot vagy más gyógyszert fog felírni.
jún. 4. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
88%

“a semmibe nevet.”


Mi ez a hülyeség? Amikor a baba kiegyensúlyozott, akkor mosolyog.


Szegény gyerek!

🤦‍♀️

jún. 4. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
67%

A f*szért bántjátok??!

Komolyan mondom, fel fogta valamelyikőtök a kettesen kívül hogy mit írt?

Emberek! Emberek vagytok, emberség nélkül. Igenis k*rva szar ilyen helyzetben lenni! Nem ő tehet róla. Jár pszichológushoz, pszichiáterhez, megteszi amit tud! Neki esni könnyű, de kíváncsi vagyok ebben a helyzetben ti lépnétek e? Ez egy alattomos betegsége az agynak, bármikor jöhet ilyen elő bárkinél! Szégyelljétek magatokat, hogy ilyeneket kell írni. Írta a teherbeesés előtti megpróbáltatásokat, figyeljetek már ha olvastok valamit! Ki tudja min ment át! Letámadni nagyon könnyű. Értelmezni az írást már ugyebár nehezebb, főleg az “okosoknak”!


Kérdező, írok privátban!

jún. 4. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
11%
Kedves Kérdező! Ne aggódj, ez normális. Az autizmust 3 éves kora előtt nem lehet megállapítani. A legtöbb autizmussal diagnosztizált gyereket, pedig nagyon jó lehet kezelni, nagyjából csak tornáztatni kell. Több gyerek is van a családi és a baráti körömben, akiket ezzel diagnosztizáltak, és a megfelelő mozgásterápiával (amit otthon kell leginkább csinálni) mind kinőtte. Csak ott volt baj, ahol a szülő 2 évig tagadásban élt. Egyébként semmilyen kihatása nincs a gyerek hosszútávú fejlődésére. Nem kell félni.
jún. 4. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
0%
8 hónaposról hogy lehet olyat írni, hogy unatkozik, meg akaratos? Van BÁRMI fogalmad a csecsemők, kisgyerekek fejlődéséről, életkori sajátosságairól?
jún. 4. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
74%
Az én gyerekem 8 hónaposan fordult oda ahova menni akart, erélyesen! Szóval van olyan hogy akaratos! Mivel 8 hónapos, ezért már unatkozhat is. A modern világgal jött ez a hülyeség hogy ezt meg azt se csinál még. Régen is voltak akaratos babák és olyanok akik unatkoztak. Nem hinném hogy a nagyanyáink és anyáink ott ültek figyelve az életkori sajátosságaikat. Igenis tudnak unatkozni, és akaratosak lenni. Úgyhogy nyugodj meg kérdező! Akiknek “bármi fogalmuk van”, az csak kötözködik. Max annyi eszük lehet mint egy plüss állatnak.
jún. 4. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Figyelj ezen kár aggódnod. Teljesen normális amiket csinál a pici. Amúgy az autizmustól én is félek, de előrébb nem vagyok vele. Pl van regressziós autizmus is. Amikor tizenix hónapos koráig teljesen normálisan fejlődik, majd elkezd visszafejlődni és megjelennek a tipikus aztizmusra utaló tünetek. Na én pl ettől félek :D

De nem gondolok rá, mert ha így is lesz nem tudok ellene tenni semmit. Ha meg ki is alakul, akkor meg megoldjuk. Korai fejlesztésekkel csodákat lehet művelni. Élvezem, ami van, amíg van, mert nagyon gyorsan felnőnek. Ha mindenben a hibát keresed, akkor nagyon stresszes évek állnak majd előtted.

jún. 4. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
44%

7: ja, hát nyilván egyszerűbb ráaggatni egy címkét, hogy "unatkozik", meg "akaratos", mint megpróbálni megérteni a háttérben zajló folyamatokat :D

üdv: #6, aka egy plüssállat (egy szó!)

jún. 4. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
41%
Hupsz, nem úgy AKArtam 😛
jún. 4. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!