Rosszat jelent, ha a babám 5 hetesen csak 1 centivel nagyobb, mint a születési mérete? Aggódom.
Figyelt kérdés
Babám 51 cm-rel született, 5 hetesen volt 52 centi. Ez azt jelenti, hogy nem fejlödik?:(2010. okt. 18. 21:36
1/12 anonim válasza:
Szia! Ne aggódj, nekem azt mondta a védőnő, hogy születéskor másképp mérik a babákat. Végig vezetik rajtuk a centit, vagyis a hajlatokat is beleszámítják, míg később fekvő helyzetben mérik. Így ő már kevesebbet is mért egy babánál, mint amennyivel született.
2/12 anonim válasza:
Ne aggódj, fejlődik ő, csak most nem a hossznövekedésre "koncentrál". Orvos mit mondott? Nálunk most 5 hónapos korában volt egy ilyen, hogy több mint egy hónap alatt nem nőtt semmit. Már én is kezdtem aggódni, hogy így megtorpant, aztán most meg 2-3 hét alatt nőtt 6 cm-t. Szóval nem kell parázni, a következő 5 hét alatt biztos jól belehúz.
3/12 anonim válasza:
csatlakozom az előttem szólóhoz, ue-t mondta a védőnő. Lányom 4 hetesen ugyanannyi cm volt, mint születésekor, pedig addigra a legkisebb rugikat már kinőtte.
4/12 anonim válasza:
Súlyra hízott? Lehet,hogy csak elmérték, vagy máshogy mérik. Az én kislányomnak volt hogy a fejkörfogata kisebb volt,mint az előző hónapban, ahány védőnő,annyi féleképp mér.
5/12 anonim válasza:
ne aggódj a fiam az első hónapban 2 cm-t nőtt, aztán a következő 2 hétben 4 cm-t. A lényeg, hogy min. fél kilót hízzon ennyi idő alatt (az elején, később ez is lassul majd).
6/12 anonim válasza:
az én fiam születési hossza 59cm volt, és az egy hós tanácsadáson 56-nak mérték!:-) Úgy van, ahogy az első hozzászóló irta, születéskor máshogy mérik. Fiam 2hósan lett 59cm.
:-)
7/12 anonim válasza:
szeritem sem agodj
a fiam is 51cm-rel születet, most 4 hetes és 3napos és 53cm
de igen a korházban másképp mérik mint a védőnő. az előző fiam a 4. hét végére összement egy centit :) ugy elmérték a korházban .
8/12 anonim válasza:
Ne aggódj! Nekem a 3. hónapi vizsgálaton a születéskori hosszúságot mérték. Újjabb 2,5 hónap múlva meg már 12cm-t nőtt??
9/12 anonim válasza:
Mi is így jártunk.Szerintem is másképp kell hogy mérjék a születésekor.
Jól megijjedtem én is mert 53 cm-el született a kisfiam és 2 hónaposan amikor megmértem 54 volt.
DE! a ruháin látszott h hízott és nőtt legalább5-6 cm-t.
Fényképeket vedd elő és nézd meg ha a ruháit kezdi kitölteni,ha még nem is nőtte ki.
10/12 A kérdező kommentje:
köszönöm szépen a válaszaitokat!:) Picit nyugodtabb vagyok. Súlyra gyarapodott, 2950 grammal született, most 3960 volt 5 hetesen. De a rugijai mind jók amik eddig is. Ha csak mérési különbség van akkor jó:))
2010. okt. 19. 08:04
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!