Ugye ez még nem szülés utáni depresszió? El fog múlni ez az érzés?

Ez teljesen normális, mindenki átesik ezen. Most realizálódott hogy mivel jár ez az egész. Hiába beszélnek erről (de amúgy nem nagyon szokás) teljesen más átélni. Borzasztó nehéz de könnyebb lesz, mert belerázódsz. Nekem az első 2 hét pokol volt, aztán egyre jobb, talán olyan 2 hónaposan már élveztem is néha. Nekem az segített mikor kialakult a rutin és kitapasztaltam dolgokat pl.: tudtam mikor mi jön hogyan tervezzek az evések között, mi az ami beválik az altatásnál stb.

A legnagyobb áttörést és lendületet az első mosoly adta. Azóta is ez visz előre. :)

Nekem az első hat hét volt ilyen őrületes hullámvasút, a védőnő meg is jegyezte, hogy "édesem, maga elég zombi uzemmodban van még mindig".

Nem tudtam rá haragudni, mert nagyon cuki védőnő, és hát igaza is volt.

Lassan múlt el, de a 6.hét után már sokkal jobban voltam érzelmileg is.

Már 15 éves a lányom azóta... 🤩 Kitartás.

Egyáltalán nem normális az anyai ösztön hiánya. Ebből szoktak bajok lenni.

Kevesebb segítség kellenne, akkor nem érnél rá nyavajogni ennyire.

En igazabol azt nem ertem hogy megis mit varsz. Egy hetes a gyereked, egy het az semmi, meg felfogni se fogtad hogy megvaltozott az egesz eleted es a gyereket meg csak nem ismered, nem is tudod egy het alatt megszokni.

A csuklas is normalis, rengeteg baba csuklik es meg csak nem is kellemetlen erzes nekik. Szerintem a szules utana depresszio nem itt kezdodik, legalabbis en szerintem nincs no aki ne ugyanezeket gondolta volna mikor ott maradt eloszor a babajaval, hogy uristen kellett ez nekem? Most mar mindig ez lesz, kepes vagyok en ra, uristen most mi tortenik vagy csak hagyjatok aludni.

Legy turelmes magaddal es ne gondold azt hogy nincs jogod neheznek erezni ezt az egeszet, csak fel a fejjel!

Nekem szokatlan hogy ennyire gyászolod a régi életed főleg úgy, hogy tervezett gyerek volt. És sztem igen, ez hajaz mar egy kicsit a szülés utáni depresszióra.

Nem arra kell gondolni h mit hagytál magad mögött, hanem arra hogy mennyi új csodás élmény vár rád/rátok. Persze mindig lesznek nehéz időszakok, nem csupa rózsaszín minden, és a legjobb ha elfogadod, hogy gyerek mellett kb nem tudsz előre tervezni és állandóan alkalmazkodni kell az adott helyzethez. Mire azt hiszed, hogy kiismerted és beáll egy napi rutin, máris jön vmi új, mondjuk egy növekedési ugrás, vagy fogzás, vagy alvásborulas és még 100 ilyen dolog. Egyszerűen nem szabad ráfeszülni, minden fejben dől el.

Most még pici, de ahogy növekszik és egyre több dolgot fogtok tudni közösen csinálni, úgy fog oldódni benned a régi élet hiánya is. Ha van segítséged, vagy olyan ember a környezetben, akivel őszintén és nyíltan tudsz beszélni a félelmeidről, akkor élj a lehetőséggel, hátha rájössz, hogy nem is vagy annyira egyedül ezekkel az érzésekkel.

A csuklastól pedig nem kell félni, valószínüleg téged jobban zavar mint őt. Gondolom jól bekajált, esetleg egy kis levegőt nyelt. Majd ha zavarja elkezd sírni, az elmulassza neki.

Szóval mindent bele, ne félj a felelősségtől és légy határozott. Mantrázd magadnak hogy jól csinálod amit csinálsz, és jusson eszedbe hogy mindig van vhogy, ezt is megoldod. Legalábbis engem ez a mondat lendített át a sötét időszakokon.

Bocsánat hogy ilyen hosszúra sikeredett, remélem mielőbb helyre állsz lelkileg és felveszed a kesztyűt ezzel a csodálatos kihívással.

Baby blues. Az időzítés meg amit leírsz, az pont ilyen. El fog múlni. Persze átcsaphat depresszióba is, de ez messze nem az. Kitartás, meg fog jönni a jó érzés. Lassan kialakul a kötődés, és megnyugszol.

Ahány anyatársammal beszéltem (no nem a szemforgató átszellemült szuperanya típussal, hanem akivel van tényleges bizalom egymás felé), és mindegyik elbizonytalanodott az első időben. Felmérések szerint a baby blues akár az anyák 90%-t is érinthetik az első napokban, tehátnem vagy egyedül! Aki azon sirdogál hogy nem hagyja magára a gyereket éjszaka, az nem diszfunkcionális, érdektelen depressziós.:-)

Baby blues aki szerint szokatlan, meg nem normális, az edukálódjon, és szégyellje magát a kommentjéért.

A hormonális változások miatt vagy extra érzelmes és érzékeny. Helyreáll a hormonháztartásod, és sokal jobb lesz.

Meggyászlni a régi életed szintén normális!

Kételkedni, kiakadni normális!

Ha nem kötődsz első pillanattól fogva az is normális! Nem mindenkinek megy, van akinek idő kell!

Ne hallgass az 5.re, besavanyodott és buta, bele van buzulva az anyaságba. Korlátolt, és 0 empátia van benne mások felé. Szomorú hogy ezt adja tovább. Ignoráld.

A szülés utáni depresszió akkor van, ha ez az állapot amit most érzel az első pár hét után EGYÁLTALÁN nem javul vagy rosszabb lesz, akkor keress fel orvost, ne akard egyedül megoldani.

Nekem kb 6 hét kellett mire rendbe jöttem lelkileg. Elsőre én is azt hittem hogy úristen, mit gondoltam hogy gyereket vállaltam?? Minden más lesz, vége az életemnek stb. Aztán megismerkedtem a kis krapekkal, kötődni is elkezdtem, belerázódtam a mindennapokba és egy idő után elkezdtem jobban érezni magam.

Sok sikert, ha mégse érzed magad jól pár hét múlva, akkor keress segítséget, de addig is tudd, hogy az érzéseid normálisak, nem hiszti.

Nekem is ez volt, és ahogy az előző kettő írja, baby bluesnak hívják és teljesen normális.

Két hét után elmúlt, de addig minden este sírtam a férjemnek hogy nem biztos hogy ezt akartam és szeretném visszakapni az életemet. Igazi gyász érzés volt bennem, borzalmas volt mert rossz anyának éreztem magam, és a kötődést is megnehezítette. De elmúlt és azóta minden rendben.