Honnan tudhatom, hogy komolyabbra fordul egy "nátha"?
A férjem hazahozott valamilyen betegséget, aminek az lett az eredménye, hogy ő egy hétig volt náthás, nekem csak kapart a torkom és kicsit folyt az orrom, a 6 hós babánkat pedig 2 hete nem tudom kirángatni belőle. Látszólag nincs nagy baj, folyik/dugul az orra és az is javulni látszik. 3 hónapos kora óta átalussza az éjszakát, de most 3. napja óránként kel. Fogalmam sincs, hogy miért... Napközben nyűgös, fáradt, a cicit sokszor elutasítja. Hozzátáplálásra, tápszerre (amit kiegészítésként kap szintén 3 hónapos kora óta) nyitott. A fejét fúrja mindenbe, folyik a nyála és csavargatja a fülét, húzogatja a haját a füle körül viszonylag sokszor. Fog érkezésének a szájában semmi jele. Honnan tudhatom, hogy esetleg a betegsége lett komolyabb, vagy a foga miatt csinálja ezeket?
A dokink lepattintott telefonon azzal, hogy szó szerint idézem: "biztos nincs semmi baja, csak a foga".
Első baba és teljesen tanácstalan vagyok.
Hú de jó, akkor megpróbálom elengedni a parát és csak túlélő üzembe kapcsolni, illetve várni a fogacskát. :) Most szerencsére jobb éjszakánk volt!
Egyébként már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy nem a foga miatt folyik-e egyáltalán az orra. Nem is biztos, hogy a férjem nyavajáját kapta el... Annyira összejött minden egyszerre (nátha, költözés, fogzás, növekedési ugrás matrica üzeme, forgás beindulás, stb.), hogy nem tudok kiigazodni rajta mi miért történik. Ami nem is baj, ha nem betegségről beszélünk! Attól félek, hogy zavaromban nem veszem észre, ha komolyodik a betegsége és mondjuk fülgyulladása lenne.
A fogzás megváltoztatja a szájüreg flóra összetételét illetve a még több szájbanyulkálás miatt el is kapnak mindent. Tehát hajlamosít légúti fertőzésekre.
Sokszor ezek enyhék, és a szülők azt gondolják, a fogzástól taknyos, de vsz nem így van azért, főleg ha a férjed beteg. Viszont lehet hogy amiatt gyógyulgat lassan, bár manapság vannak ilyen örökkétakony vírusok, pl mi is felnőttként meg a lányunk egy ilyen elhúzódó enye xart kaptunk el.
Nálunk a lányom sose nagyon beteg, de mindig sokáig taknyos. A fiam hajlamos inkább rövidebb de ijesztőbb dolgokra. Az ő orrát max 1-2 napig kell szívni. Függhet pl az orrmelléküregek alakjától stb.
Azért ha vmelyik fülét fájlalni kezdi és romlik az állapora (hőemelkedés, elesettség stb) arra figyelj.
A fogra én szoktam gyógyszert adni, amikor durvább, nem várom ki hogy teljesen ki legyen tőle a gyerek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!