Más is van, aki pozitívabban éli meg a kisbabás időszakot, mint ahogy be van állítva?

Fiammal igen. Ott mindent is tudtam mellette csinálni, bárhova elmenni vele. Nagyon jó volt. Emellett az éjszakázás is simaliba volt.

Ennek örömére, meg mert amúgy is így terveztük, 2.5 év különbséggel megszültetett a lányunk. Egy pokol.

1 éves lesz a napokban, de ahogy telik az idő egyre rosszabb.

Én azóta a túlélésre megyek.

Baba függő. A lányomnál annak idején mindent kifogtam, amit lehetett. Hasfájós volt, nehezen kakilt, alig aludt, sokat sírt. Sokszor csak a babakocsiban aludt el. Szinte állandóan az utcán róttam vele a köröket, vagy bent a lakásban tologattam, ha mondjuk valamit csinálni is akartam. 3 éves koráig nem aludta végig az éjszakákat. Olyan voltam, mint egy zombi. Mindig alig vártam, hogy a férjem hazaérjen, már nyomtam is a kezébe a gyereket, hogy valamit csinálni is tudjak. Vagy hogy csak leüljek 5 percre. Rá is ment a házasságunk, mert a férjem nehezen viselte, hogy ennyire függünk egy babától. Mert nem úgy volt, hogy na, most ahhoz van kedve, hogy elmenjen, akkor hopp, megy is. Hanem minden szervezést igényelt, és még úgy is sokszor volt, hogy a baba keresztbehúzta a tervet. Nehéz volt na. Egyáltalán nem élveztem, alig vártam, hogy könnyebb legyen. Amikor már felállt a lányom, és kapaszkodva lépegetett, olyan 8 hónapos kora körül, akkor lett sokkal könnyebb. Onnantól sokkal jobban elvolt ő is. Később már egy brutál jó természetű gyerek volt, nagyon nagyon könnyű volt vele minden. Csak az eleje volt rohadt nehéz. Most 11 éves, most kezd megint nehéz lenni vele. :)

A fiam most a szöges ellentéte. Nyugodt, mosolygós, kiegyensúlyozott baba. Csak akkor sír, ha éhes. Meg pár napja akkor, ha lerakjuk kézből. :D

De nem hasfájós, nem nyűgös alapjáraton. Egy élmény vele az élet. Mondtam is, hogy ha a lányommal is ilyen lett volna, valószínűleg nem 11 év korkúlönbség lenne köztük.

Könnyű lefoglalni, minden érdekli, de magában is elvan, amíg mondjuk teregetek, felmosok, vagy ilyesmi. Imád kint lenni, de nem kell, hogy folyamatosan járjon a feneke alatt a babakocsi. Neki elég, ha a levegőn van.

Ég és föld a különbség a két gyerek között. Most tudom élvezni is az itthonlétet. Imádom, hogy vele lehetek. :)

Én a legrosszabbra készültem. Aztán pozitívan csalódtam.

Barátnőmmel egyszerre voltunk terhesek, ő végig rózsaszín felhőkön várta és negatívan csalódott.

Valószínűleg a kettő között van a "jó megoldás". Tudd hogy lesznek rossz és jó napok, és ez már elég szerintem.

Nagyon nehéz volt a kisbabás korszak rengeteg stresszel, de én mégis nagyon jól éltem meg

Most 1,5 éves, még mindig stresszes nap mint nap, és egyre nehezebb, de szeretem ezt is, nem érzem tehernek, pedig embertpróbáló

Én is pozitívan csalódtam. Nagyon szerettem a babázós időszakot :) Volt egy nehezebb ~fél év, amíg éjszaka kb félóránként felkelt, mert egyszerre jött a foga, szeparációsan szorongott, mozgásfejlődött, de amint 10 hónaposan magától elindult, onnantól kezdve ezt elvágták, de még ez is igazából csak azért volt nehéz, mert azért ennyi alvással ilyen hosszú ideig bármi nehéz lehet :D

Most 2 éves, egyelőre a dackorszak is könnyebb és jobb, mint amennyire féltem tőle.

Novemberben születik a kettes számú versenyző, hát meglátjuk, vele milyen lesz :D Én továbbra is a létező legrosszabbra készülök, hogy ő majd hasfájós meg letehetetlen meg mittudoménmilyen lesz, a nővére féltékeny, rákapcsol a dacolásra ezerrel, szóval így berendezkedek az első év tömény pokolra, de remélem ismét pozitívan fogok csalódni.

Nekem az első 3 hét pokoli volt, ha nem aludt akkor ordított, mindig fájt a hasa és óránként kelt. Kb a túlélésre mentem annyira kimerült voltam és emellé a család pofátlanul folyamatosan jönni akart mert kinek képzelem magam hogy nem engedem megnézni a babát, addig érdekes amíg pici… Na akkor nem mondom, hogy nem bántam meg párszor, hogy nem egy másik országba szültem vagy időnként azt is, hogy egyáltalán szültem és nem a baba miatt.

Aztán kaptunk egy elektromos hintát és mintha varázsütésre megoldotta volna a hasfájást és hiába volt a használatiban, hogy ne altassuk benne, nekem bizony abban aludt ha elaludt benne mert ott lenyomott végre 3 óràt is egyhuzamban. (babakocsi-séta szintén semmit nem használt)

Ma 3 hónapos és amióta van a hinta én is könnyebbnek érzem a mondottaknál, ( ha húzogatja a lábát beleteszem és sokkal könnyebben kakil, szerintem ellazul benne) de legalábbis sokkal könnyebbnek mint amilyen az első 3 hét volt és kezd vége lenni a hasfájós időszaknak is, nem is értettem 2 hónapig, hogy másnak hogy nem ordítva ébred a babája, hanem jókedvvel, de végre nekem is mosolyogva ébred :)

Nem, én sokkal rosszabbul éltem meg. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire rossz lesz.

Kisfiamnak 3 hónapos koráig fájt a hasa. Egész éjjel, de tényleg egész éjjel üvöltött a hasfájás miatt és semmi nem használt neki.

Nem szerette a babakocsit, csakis kézben cipelve volt el. Ha leraktad vagy megálltál vele, abban a pillanatban sírni kezdett. Gyakorlatilag amíg nem tanult meg önállóan járni, addig nem bírtam letenni, mert üvöltött, nem sírt, üvöltött.

Gyűlölte az autót is, egy 10 perces utat nem lehett vele megtenni üvöltés nélkül. A szüleimtől 3 órányira laktunk, egy kezemen meg tudom számolni hányszor mentünk, mert 3 órát is egyhuzamban képes volt üvölteni, soha nem aludt az autóban.

Borzalmas első egy évünk volt, borzalmas.

A környezetemben ráadásul mindenkinek eszik-alszik babája volt és megkaptam mindig, hogy így szoktattam... Mikor már újszülött korában a kórházban is csak sírt...