Becsipogott légzés figyelő egy évesnél?
Sziasztok. A fiam 13 hónapos és az éjszaka kétszer is beriasztott a légzésfigyelőnk, illetve 4 nappal ezelőtt is a hajnali óràkban. Nem volt lemàszva róla de amikor megnéztem làttam és hallottam,hogy veszi a levegőt. Épp a napokban terveztem kivenni alóla egyébként de mostmàr egy ideig biztosan nem merem.A kérdésem az,hogy màsnàl is előfordult ez? Miért történt?
A védőnőnek vagy az orvosunknak szólni fogok ha ma is beriaszt.
Előre is köszönöm a vàlaszaitokat.
Köszönöm a megnyugtató ìràsaitokat.
A hàtàn feküdt szinte pont az àgy közepén ezért is aggasztó a dolog. Időközben összefutottam a védőnőnkkel és azt mondta alvàsi apnoe is lehet és ha az elkövetkező napokban is riaszt akkor érdemes lenne az orvosunkat megkérdezni róla.
Megnéztem a lapokat, nincsenek elcsúszva, ugyanùgy àllnak ahogy eddig is, és az egy év alatt ezeken kìvül egyszer riasztott be amikor 2 hónapos volt de az egyértelműen téves volt mert lemàszott róla.
13-as, sajnos nem olyan gyakori, gyerekkorhazban dolgozom, es bizony van.
Most volt a hetekben egy 5 honapos.
Azóta nem csipogott be de szerdàn megyünk oltàsra és megemlìtem az orvosunknak.
Úgy vagyok vele én is, hogy ha gyakori ha nem mivan ha pont velünk történik meg... Inkàbb vagyok elővigyàzatos és rohanok vele 100x az orvoshoz mint, hogy későn menjek. Hiàba nyugtatgat a védőnő, hogy ilyen idős korban ritka de akkor sem kizàrt és megtörténhet a tragédia amit fix hogy nem tudnék feldolgozni és nem lenne az az ember aki megàllìtana, hogy ne menjek a gyerekem utàn.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!