Volt olyan valakinél,hogy a babàja egyaltalan nem tartotta a szemkontaktust és mégsem lett autista?

Jól van.

Gyermekkoromban nem szívesen játszottam a többi gyerekkel, mert időpocsékolásnak tartottam. Inkább könyveket olvastam. Főleg állatos enciklopédiákat. Oviban senkihez nem szóltam, iskolában is csak ahhoz, akinek az érdeklődési köre hasonló. Az olvasáson kívül rajzolni és hintázni szerettem. Körbe-körbe forogni és fel-alá járkálni is. Ha nem lettem volna lenevelve róla, akkor lábujjhegyen járnék. Undorítóan válogatok az étel színe, szaga, állaga alapján. Hányás nélkül nem tudnék beleharapni sem mondjuk egy vajas kenyérbe. Hajlamos vagyok egyhangúan étkezni. Soha semmilyen közösségbe nem tudtam beilleszkedni igazán. Nehezen veszem észre a szarkazmust, ha csak viccelődnek velem. Az alap mimikát leszámítva nehezen olvasok arcról. Ha ránézek egyáltalán a másikra. Nem egyszer rám szóltak már, hogy kit érdekel ez meg az, vagyis nem vettem észre, hogy sokat beszélek az érdeklődési köreimről. Nem élek szigorú napirend szerint, de a változást nem viselem jól. Egy adott környezetben azoknak az embereknek és abban a pozícióban kell lenni, ahol én megszoktam őket. Most is táppénzre kellett mennem, annyira felzaklatott, hogy lecserélnek egy embert a munkahelyemen, akihez ráadásul nem egy rituálém kapcsolódik. Imádom a rituálékat. Pl. ugyanazon az útvonalon menni dolgozni, miközben ugyanazokat a videókat hallgatom. Először a bal cipőmet kötöm be. Amúgy a munkahelyemen sem tudok akárkivel elbeszélgetni. Kicsit sem érdekel ki mit ebédelt, mit csinált a gyereke, mi volt az X-Faktorban, stb. Azoknak az embereknek viszont keresem a társaságát, akikkel olyanról lehet beszélni, ami engem érdekel. Az empátia érdekes kérdés. Akik érdekelnek, fontosak nekem, azokért bármit megtennék, aggódok értük, érdekelnek, de a többi ember teljesen közömbös. Egyáltalán nem érdekel, ha például egy iskolabusz lezuhan és meghal 30 gyerek. Az is mindegy hány ember hal meg a covidban. Felőlem a fele emberiséget elviheti. Viszont az állatok többsége iránt feltétlen empátiát érzek. Egy megcsonkított elefánt, láncra vert könnyező kutya, elárvult fóka látványa napokig letargiába taszít. Ezt amúgy rengeteg aspi mondta már, hogy az állatokat többre tartja. Nem szeretem a napfényt, a magas hangokat. Itthon behúzott sötétítővel ülök a hideg szobámban. Vagy olvasok vagy a kedvenc filmjeimet nézek. Nem tudom eldönteni, hogy kell-e nekem párkapcsolat vagy sem. Ami a szemkontaktust illeti, van hogy kerülöm, főleg amikor ideges vagyok, de amúgy bele tudok nézni mások szemébe. Annyi a különbség, hogy nem olvasok belőle, hanem inkább a szem felépítését elemzem.