Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Lefagyasztott, hűtőben felolva...

Lefagyasztott, hűtőben felolvasztott és forró vízbe mártott cumisüvegben felmelegített anyatej szobahőmérsékleten mennyi ideig fogyasztható?

Figyelt kérdés

Jól emlékszem, hogy fél óra...?


Fáj kiönteni a megmaradtat, de szerintem igen, fél óra, persze tudom, h attól is függ, h mióta volt fagyasztóban és hűtőben, de nem tudom, én csak bébiszitter vagyok és tán túl sokat melegítettem neki, aztán aludt vagy egy órát, utána már ne adjam neki, ugye...?



2021. dec. 27. 09:39
A kérdező szavazást indított:
Lefolyóba önteni
Még adható neki
6 szavazat
 1/4 A kérdező kommentje:

...amúgy mindig felírom, h hánykor vettem ki a hűtőből, de ez most elmaradt más, sürgősebb dolgok miatt, folyton nyugtalan baba pl., meg saját testi igényeim, és időérzékem szinte semmi, ezért is írok fel mindent, és kicsit azért tán sokáig (?) tápláltam szundi előtt, de nem tudom, mennyit, nem hiszem, h volt fél óra, de ki tudja, és tudom, h ha kétségem van, inkább lefolyóba öntés, mint gyerekmérgezési esély, szóval ezzel el is döntöttem, pláne, h magamra kötöztem a picit hordozóban, azóta nyugi van és tán azt is ki tudja várni, h kiöntsem, kimossam és frisset kapjon...


Ehh...


De jó, h én csak 9 órát játszom anyukásat, délután meg hazamegyek... :D Egyúttal még egy nagy kalap megértés, empátia, azonosulás részemről minden kismamának, most már minden szülés utáni depi számomra alapértelmezetten logikus, az a fura, ha vki nem depizik be éjjel-nappal csak babázva... Részvétem minden depiző kismamának, veletek vagyok, hívjatok segítséget és aludjátok ki magatokat, pláne akkor, ha magatokat bántanátok, kedves kismamák, akár csak gondolatban is! :) Már én is kezdek megkattanni, pedig én csak heti 2x sok órát babázom a kis cukival és mégis örülök annak, h visszaadom az anyukájának és (még?) nincs sajátom (tán soha nem is lesz...)

2021. dec. 27. 10:03
 2/4 anonim ***** válasza:
79%
Semmi baja nem lesz ennyi idő alatt, nyugi :) Legközelebb odaadhatod neki. Amúgy szerintem más gyerekére vigyázni nagyobb para, mint a sajátodra :D
2021. dec. 27. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszi, tudom, mindenki azt mondja, h sajáttal könnyebb, bár pont most mondta egy barátnőm az ellenkezőjét, h neki könnyebb volt az unokaöccseivel, mint a saját fiával, pont azért, mert ők csak ideiglenesen voltak nála, nem ébresztették éjszakánként, így negatív érzelmek nélkül viszonyult hozzájuk... Érdekes nézőpont ez is...
2021. dec. 27. 13:11
 4/4 A kérdező kommentje:

Saját régi kérdésemre válaszolva pont a fenti gyereknél találtam szoptatási tanácsadó tájékoztató mágnesét a hűtőjükön, csak nem vettem észre, ám most ideírom, hogy más is tudja, meg magamnak is máskorra is:


Ezek az adatok anyatejre vonatkoznak és csak időben született kisbabáknak!


Ha eddig

- téli szobahőmérsékleten (16-22°C) volt, akkor 4-6 óráig ajánlott, max. 10 óráig

- nyári szobahőmérsékleten (22-25°C) volt, akkor 3-4 óráig ajánlott, max. 6 óráig,

- zárt polár táskában volt jégkockákkal vagy jégakkuval, akkor max. 24 óráig

- fagyasztóban volt ajtóval elválasztott külön fiókban tárolva a fagyasztótól, akkor max. 3 hónapig

- mélyfagyasztásban volt, akkor fél évig ajánlott, de max. egy évig

- fagyasztóból hűtőbe rakva 24 óráig a jégből kivételtől számolva

- fagyasztóból szobahőmérsékletre kirakva (22°C-ig) max. 1-4 óráig a fagyasztóból kivételtől számolva

- hűtőből frissen fejve 3 napig, max. 5-8 napig

adható kisbabáknak.


Ezek mondjuk nem magyarországi adatok, viszont külföldön az Egészségügyi Minisztérium előírásai alapján.

2022. aug. 23. 17:41

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!