Visszafelé fejlődünk. Hogy oldhatnám meg?
Figyelt kérdés
14 hós kisfiam csak a mi ágyunkban hajlandó elaludni. A saját ágyában már nem is kezdem az altatást, mert csak áll benne és visít. Ha félálomban viszem át a szobájába akkor is megriad és ordít. Fél óra után elalszik (pár percenként bemegyek hozzá, simizem, beszélek hozzá stb.), de hajnal 2 körül felébred és már nem hajlandó a saját ágyában aludni, képes másfél órán keresztül ébren lenni. Ha meg áthozom magunkhoz, fél perc alatt elalszik. Sajnos több napja már így csináljuk, mert akkor mi is vissza tudunk aludni.2010. aug. 11. 08:12
1/2 anonim válasza:
Sajnos ezek a dolgok csak nagyon kemény elhatározással oldhatók meg. Ha be akarod szoktatni az ágyába, akkor kénytelen leszel az ordításokat végighallgatni. Borzalmas, tudom, de mi végigcsináltuk és megérte. Nálunk mondjuk az volt a gond, hogy kézben altattam és már nehéz. Betettem az ágyba, ordított, felült, órákig ezt játszottuk. Bőgtem én is. Aztán napról napra jobb lett. Még mindig nem az igazi, de már nem ül fel, tudja, hogy az ágyban alvás van és fekvés. Meg tudja tanulni csak sokáig tart és nagyon-nagyon nehéz. Kitartást kívánok, türelmet és egyszer majd jó nagy alvásokat!
2/2 anonim válasza:
Egyetértek az előttem lévővel, még annyival egészíteném ki, hogy próbáljátok esetleg máshová tenni a kiságyat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!