A mozgásfejlődés csak úgy "történik", vagy tudom valahogy segíteni?
Még csak két hónapos a babám, amikor ébren van, akkor az idő 60%-ban hason van. Tök jól tartja a fejét, alkarra támaszkodik, már néha úgy van a kis kezecskéje, mintha fekvőtámaszozna, gondolom majd idővel ebből lesz az a mozdulat, amikor kitámasztja magát (vagy nem, nem tudom), de mondjuk az ilyesmi, mint forgás hasról hátra vagy ilyenek, az annyira nem nagyon tűnik úgy, hogy a szimpla hason fektetésből úgy természetesen jönne. Kúszni nagyon szeretne már, és eléggé frusztrálja, hogy nem megy neki, annyit tud csinálni, hogy a feje körül körbeforog szerencsétlenkém, meg max 10 centit előreküzdi magát a szőnyegen, de ezek is csak olyan mozgások, amikor a pocija a földön van. Nyilván nem akarom sürgetni meg tudom, hogy még bőőőőőven ráér, de én őszintén nem látom, hogy ezekből hogyan jönne természetesen magától a forgolódás a hátára vagy majd vissza. Lehet ezt valahogy támogatni, vagy ez tényleg majd jön teljesen magától?
Egyébként álmában azt meg tudja csinálni, hogy oldalra fordul, de az nem az a fajta oldalra fordulás, hanem leteszem háton, és ahogy C-be kifeszíti magát, átbillen az oldalára és úgy marad. Ettől is félek, hogy nehogy ez a mozdulat ragadjon be neki, de ellene tenni nyilván nem tudok semmit.
Hogy működik az ilyesmi?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Az hogy c-be feszíti magát nem hiszem, hogy jó. Alap esetben, ha nincs semmi izom probléma vagy hasonló, akkor semmit nem kell tenned. Mindent tudni fog magától. De ha érdekel, olvasa utána. Hasalásban ahogy emelgeti magát erősödik a nyak, a kar és a hát izom is pl.
A csecsemők úgy születnek, hogy minden mozgást ismernek, mert használják odabent az anyaméhben. Csak ott nem kell az izomzat, nincs gravitáció
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hármasnak lehet igaza van, az én babám pár napos(!) kora óta így fordul, és kiflitartása van hanyatt is. Minket egyhónaposan küldtek tovább neuróra, dévényeshez. Végül kiderült, hogy nem feszes, valójában hipotón, és ezek a feszengések, fejhátracsapás valami túllövő idegrendszeri kompenzáció a pettyhüdt izmok miatt. Mondjuk nálunk a fejemelés ebből következően nehézkes, most másfél hónapos és röviden tudja csak tartani, valamikor meg is makacsolja magát és alig.
Nem azért írom, hogy parázz vagy ilyesmi, nálunk sem kell (egyelőre) dévényes vagy beavatkozás, de lehet megmutatnám szakgyógytornásznak, neurológusnak.
Megmutattam már orvosnak, mert én is aggódtam, hogy valami ilyesmi lehet a gond, de semmi baja. Azt mondták, hogy nem feszes/hipotón, csak ennyire "erős" baba. A "C"-be feszítésre azt mondta a doki, hogy valószínűleg inkább a reflux miatt lehet, hogy ne jöjjön vissza a tej/gyomorsav, mert nem is csinálja mindig és egyébként is látszik rajta, hogy képességeihez mérten szándékos.
Amúgy attól nem féltem, hogy ne tanulná meg ezeket a mozgásokat, csak nem mindig látom, hogy mi motiválná ezekre a dolgokra. Mert azt értem, hogy kúszni meg majd a dolgok után nyúlni azért fog, mert kíváncsi és ismerkedni akar és ezek jönnek abból, ahogy folyamatosan hason van, de a forgás pl nekem nem egyértelmű, hogy miből alakulna ki, vagy miért akarna ő forogni bármilyen irányba is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!