Van itt olyan anyuka, akit nagyon megviselt hogy gyereke született?

Tudom bárkinek is mesélnék az érzéseimről eléggé elítélnének, hogy hogy érezhetek így. Huszonéveim vége felé járok szóval pont időben vagyok ahhoz, hogy gyerekem legyen, de én még mindig nem érzem magam késznek rá, hogy ilyenkor szültem először. Ha tehetném várnék még egy pár évet hogy lelkileg és fizikailag is megerősödjek ehhez. Az a furcsa, hogy problémamentes terhességem volt 40.hétre szültem és sose voltak rosszulléteim. Ezerszer jobban végigcsinálnám újra a terhességet szülést. Tudtam hogy nem lesz egyszerű szülés után de nem hittem volna hogy ez ennyire meg fog viselni. Párom akart igazából mindig is családot, és mikor összejöttünk az elején még védekeztünk utána pedig már sose akart. Mindig mondta így soha nem fog összejönni a baba. Nem voltunk 2 éve együtt de másfél évre rá terhes lettem hirtelen. Mindig azt hittem nekem sose lesz olyan egyszerű teherbe esni mert mindig megjött rendesen a menstruációm mégha nem is védekeztünk. Aztán egyszer csak meglepett hogy késett. Hiába mondtam neki vigyáznunk kellene mert előbb utóbb össze fog jonni. Ő mindig is akart így nem érdekelte hogy hogyan fogjuk felnevelni mikor még együtt se éltünk úgy igazán. A szüleivel sokat küzdöttem mivel nem engedték hogy albérletbe költözzünk és oda szüljek illetve a párom se akart. Sajnos kénytelen voltam hozzájuk költözni, amit egy idő után megszoktam de amint megszületett a kislányunk sokminden megváltozott. Hármasban sokkal jobb lenne élnünk de ő családi házat akarna venni. Erre meg sok idő míg összejön a pénz és az építkezés sem olcsó. Az eljegyzés és házasság is a baba miatt történt úgy érzem hiszen a szülei is azt akarták hogy rendes családba szülessen. Viszonylag jó volt a kapcsolatunk míg meg nem született a kicsi de most alig jut időnk egymásra és hónapok óta nem mozdultam ki otthonról és az etetések miatt nem tudunk menni nagyon sehova. Örülök hogy a kezdetektől segítenek a szülei de így is nagyon kimerültnek érzem magam. Egyáltalán nem érzem magam boldognak mert folyton csak itthon vagyunk és nem történik nagyon semmi velünk. Lesz jobb a helyzet ahogy nő vagy ez csak még rosszabb lesz? Egyébként mindig is nyugis zárkózott típus voltam aki szeret sokat pihenni egyedül lenni és emiatt nem tudok vidám szórakoztató lenni a kicsivel. Tudom hogy nincs visszaút hiszen ő nem kèrte hogy megfoganjon de fogalmam sincs hogy fogok megerősödni határozottabb magabiztosabb lenni . Úgy érzem lehet ilyen személyiséggel nem való nekem az anyaság.