Van itt olyan, akinek hat hónaposan ült a babája magától?
Nekem is nagyon gyors mozgásfejlődésű a lányom. Nagyjából 3,5-4 hónaposan kezdett el négykézláb mászni, és pár nappal utána felült és 5 hónaposan állt fel először, pedig jó nagy mozgástere volt. Viszont magától csak egy éves korába indult el (aminek én nagyon örültem). Addig bútor mentén ment, és négykézláb mászott.
A kisfiam most egy hónapos de lustább is, remélem ő egy kicsit lassabb lesz.
(Annyi még hogy a kislányom születés után azonnal nagyon magasra tudta emelni a fejét amikor hason volt és két hónaposan már magától tartotta a fejét. Viszont imádott hason lenni szinte mindig. Nekem ezért is volt könnyű dolgom vele)
Kisfiam 6 és fél hónaposan kezdett el ülni. Nem úgy, ahogy elő van írva, vagy ahogy szoktak. Babakocsiban megfogta a kocsi oldalát és felhúzta magát, ha feküdt, akkor rátámaszkodott a könyökére és hasizomból felült. Ő teljesen egyedül, támasztás nélkül ült. Soha nem ültettem, nem támasztottam ki, ő ezt mind magától csinálta. Amikor elfáradt, akkor ledőlt.
Egyébként gyors fejlődésű volt minden téren. 7 hónaposan felállt a kiságyban, ha elunta, leült. Menni nem ment még. Kúszni már kúszott ekkor. A mászás volt 10 hónaposan, de 11 hónaposan már stabilan járt. Nála a beszédfejlődés is nagyon korai volt, 22 hónaposan már összetett mondatokban beszélt. Viszont teljesen ezt követően a többi társaihoz hasonlóan fejlődött, nem lett "jobb, okosabb" náluk. :)
Kedves 17!
Amit leírtam tény, nem licitálgatok, hanem ez történt. Dévény tornára is kellett járnom a lányommal emiatt. És képzeld meg van a hátránya ha valakinek gyorsabb mozgásfejlődésű a gyereke. Képzeld elég nehéz egy 5 hónapos babát lefektetni ha az folyamatosan felpattan a kiságyba, pedig még nem is kéne állnia. És eléggé izgultam hogy sokat másszon mert az hangolja össze a jobb és bal agyfélteket és segít a fejlődésbe. Én nagyon örültem neki hogy nem 9 hónaposan kezdett el járni mint ahogy először a Dévényes jósolta hanem csak egy évesen.
Plusz mire mennél egy videóval? Megtudod mondani hogy egy 4, 5, vagy 6 hónapos gyereket látsz?
(14-es voltam)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!