Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Akinek éppen felállt, vagy...

Akinek éppen felállt, vagy állni tanult a babája: Ti is mindig ott voltatok mellette, vagy a közvetlen közelében, hogy nehogy elessen és megüsse magát?

Figyelt kérdés
8 hónapos kisfiam pár hete felállt, de mostmár ott tartunk, hogy egyszerűen amikor ébren van folyton ott vagyok mellette (mellé guggolok, ülök és a kezem készenlétben a háta mögött) és vigyáznom kell rá, nehogy hanyatt vágja magát, mert nem a fenekére csücsül le, hanem sokszor azt csinálja, elengedi amibe kapaszkodik és hanyatt esne, ha nem lennék ott. Egyik nap két lépésnyire voltam tőle és nem értem már oda, akkorát esett hanyatt, azt hittem betört a buksija. Ez mostmár egy rémálom, egy pillanatra sem hagyhatom egyedül sehol, mert gondol egyet, már fel is állt, semmi mást nem tudok csinálni, míg ébren van, csak Őt követem. Sajnos keveset is alszik napközben, max. 3 x fél órát, és ez kevés arra, hogy minden dolgom megcsináljam. Még a kiságyba sem rakhatom be, ha sürgős dolgom lenne, mert ott is esett már hanyatt, beverte a fejét a rácsokba! Ti hogy oldjátok meg ezt a korszakot??
2010. júl. 31. 21:50
 1/8 anonim ***** válasza:
65%
Hálós járókát használtam.Ott nem koppant a feje:)
2010. júl. 31. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Próbáld megtanítani neki, hogy hogyan üljön le a fenekére.

Én mikor dőlt volna megfogtam és leültettem, mondtam, hogy csücs és tapsoltam hozzá. 3 nap alatt megtanulta. Sőt azóta tudja, hogy a franciaágyon eldőlhet máshol csücsülni kell.

2010. júl. 31. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
A kisfiam rengeteget mászott és kissé túl önálló is volt, nem lehetett megfogni, mert elhessegetett. Volt pár kék-zöld foltja, de elmúlt és ő is óvatosabb lett azátal h nem mindig fogtam meg - hisz _állandóan_ nem lehetünk mellettük.
2010. júl. 31. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat, jó ötleteket adtatok!

A hálós járóka jutott pont nekem is tegnap már eszembe, bár nem vagyok járóka-párti, de végszükség esetére, rövid időre beletenném a kisfiam.

Sajnos Ő még nem tud ülni egyedül, támaszkodás nélkül, és próbálkoztam már azzal, hogy mondom neki "csüccs" és a popsijára érkeztetni a dőlés helyett, de sokszor nem engedi hogy ebbe a pozícióba "kényszerítsem". Csakis állni akar és négykézláb mászni, de azt villámgyorsan :) A pelusozás és az öltözés is horror, nem marad meg egy helyben, a világért se...

2010. júl. 31. 22:36
 5/8 anonim ***** válasza:

Az én fiam is nagyon profi az esésekben. :) Mikor megtanult felállni, ő is mint egy zsák, úgy dőlt hanyadt. Hát mondanom sem kell, hiába voltam sokszor mellette, volt baleset. Aztán pár hetet anyóséknál voltunk, ahol kő van és esett már el ott úgy, hogy azt hittem, szétszakadt a feje. Akkor tettük rá a fejére a kutacsvédőt. Ez volt az ő bukósisakja. El se tudom mondani, hányszor esett és max az ijedségtől sírt. De ha nem volt a fején, akkor volt nagy bőgés. Volt aki meglátta és szinte a fejem szedte, hogy hogy lehetek ilyen idióta, hogy ilyet adok a fejére, szegény gyerek... Meg azt is mondta, hogy úgy védem a fejét, hogy nem fog veszélyérzete kialakulni, blablabla... Jelzem, igenis észrevette, hogy a feje koppant, csak annyi, hogy nem szakad szét a feje a kövön! Nekem nem mindegy! Akkor volt, hogy nem is adtam rá, de rájöttem, hogy jobb, mert sokszor hiába álltam mellette, pillanatra nem néztem oda, elesett. Akkor még nem tudott "szépen" esni. Most már a fenekére csücsül, vagy előre dől ha úgy érzi esik. Már nincs a fején úgy 1 hónapja. Meg már nem anyósomék vagyunk. Most 15 hós. Bármennyire akarja az ember, nem állhat ott mellette állandóan, és ha mindig elkapom, akkor mikor tanul meg esni? Sokkal nyugodtabban hagytam próbálkozni. Ő nagyon ügyesen viselte, nem nagyon zavarta, hogy rajta van. Szerencsére. Igaz amikor nagyon meleg volt, akkor szegénykém beleizzadt, hiába nem teljesen zárt. Akkor levettem kicsit, majd mikor megint mehetnéke volt, ráadtam.

Egy 8 hós babuci még nehezebben érti meg, hogy hogy is essen, ez folyamatosan alakul ki.

2010. júl. 31. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Ez kb. 2-3 hétig tart, aztán megtanul szépen leülni, amikor elengedi a járóka szélét vagy amibe épp kapaszkodik. A kislányom is ezt csinálta. Sokszor volt, hogy amikor felkapaszkodott, akkor fogtam és a csípőjénél fogva lenyomtam ülésbe, és közban folyamatosan mondtam neki, hogy "csüccs".Ezt csak azért csináltam, hogy rögzüljön neki, hogy üljön le amikor elenged valamit, ne pedig döljön el mint egy zsák. Kellett pár nap mire magától is rájött, hogy így sokkal könnyebb, és azóta már úgy csinálja, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy elsöbb leülünk, és utána mászunk tovább.

Ne aggódj hamarosan elmúlik, és rendesen csinálja majd.

2010. aug. 1. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Az enyémet először csak térdelésig hagytam felhúzni magát, utánna csalogattam, hogy inkább másszon. Aztán, amikor a térden állás már elég jól ment, és a kiságyban már felállt, odamentem elé, és én megmutattam, hogy egyre lejjebb teszem a rácson a kezem, és lecsüccsenek. Mindezt mókásan. Tetszett neki, ő is lecsüccsent, ha elfáradt, vagy térdelésbe lement. Gyorsan megtanulta.
2010. aug. 1. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat és a bíztatást, képzeljétek, pár nap alatt sokat javult a helyzet, igaz még mindig követem minden lépését, de tegnap már nem is volt olyan helyzet, hogy elengedte mindkét kezével, amibe kapaszkodott, és eldőlt volna, mint egy zsák, hanem szépen leereszkedett mindig, igaz guggolásba! :))
2010. aug. 2. 12:45

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!