Kisfiam lassan 7 hónapos, 2 hete kezdett el mászni. Mennyire kell féltenem?
Szerintem ne vidd túlzásba a féltést, persze az, hogy aggódsz normális. Minden kisbabának mikor elkezd mászni, állni, meg kell tanulnia esni is. Ez azzal jár, hogy sokszor beüti a fejét, sőt szinte csak azt üti. Nekem a kisfiam nagyon bátor gyerek 6 hónaposan elkezdett mászni, és felállni. 1 hét alatt megtanult esni, és szépen a popsijára huppanni.
Nem lehetsz ott vele minden percben. Persze ilyenkor elég sokat kell rájuk figyelni, de kicsit hagyd őt kibontakozni, meglátod nagyon hamar ügyesedni fog.
2 gyerek anyukája
Én általában hagyom szabadon mászkálni, mindig a sarkában vagyok, mert pillanat alatt kár tehet magában. Igen a túlzott féltés sem jó, de nekem aza abiztos ha mellettte vagyok, mert ha mégis törénne valami, akkor mit csinálnál? Mardosna a lelkiismeret, hogy annyit nem bírsz ki, hogy mellette legyél, ha akrobatáskodik. Egyedül seholse merem hagyni, mindenhova viszem magammal a lakásban, ő már fel áll mindenütt, a lehlehetetlenebb helyen is. Úgy hogy ott vagyok a sarkában is van baleset minden nap, pedig figyelek. Nem bírnám ki ha valami baja lenne. Azt mondta anyósom, mikor az ajtót kezte mozgatni és élvezte hogy nyitogathatja, de én féltem hogy ráhúzza az ujjára, mire ő, akkor majd megtanulja, hogy nem szabad. Na hát ilyet! Szegénykémet meg vihetném az ügyeletre mert bőr se maradna pici kezén. :(
Tehát én résen vagyok, és figyelek. Sajnos én is kénytelen vagyok járókában tartani néha, ha főzők, takarítok, de aztán szabad a mászás, felfedezés. Egy idő után majd megszokja, és nem fog kiabálni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!