Létezik, hogy nem kedvel a kisbabám?
Nyugi
Ha már felfogja a vicceskedést neked is fog nevetni. NAálunk is sokszor előfirdul, hogy akármit csinálok semmi nem jó, megérkezik mama vagy keresztanya és csak belép az ajtón már csápol, vigyorog csérog. 8 hónapos. Velem(veled) van egész nap, nem minden érdekes amit csinálunk. Kell neki is az új inger. Nem hiszem hogy barmit rosszul csinálnál.
Te vagy az "alap". A nyaralásnak azért szoktunk örülni, mert végre valami más, nem az otthonunk. Az otthonunk csak úgy megvan, nem csápolunk és örömködünk neki egész nap, hanem az csak van. Aztán néha eszünkbe jut, hogy de jó, hogy van ilyen szép otthonunk és akkor örülünk egy kicsit, de alapvetően csak úgy vagyunk benne.
És bizony, klasszikus értelemben vett hálát ne várj el tőle, mert ha elvársz, azzal sajnos csak magadnak ártasz, mert nem fogod megkapni. Viszont mindig hozzád fog visszamenekülni, ha biztonságra vágyik. Igen, az anyaság ilyen, az anyák napi verset is azért mondják fel, mert betanította nekik valaki. Én is csak felnőtt fejjel éreztem először igazi, klasszikus értelemben vett hálát az anyukám iránt, csak az után, hogy már elköltöztem.
Éppen így voltam énis 😃 Annyira zavart hogy rajtam kívül mindenkire mosolygott, kb 3 hónap után kaptam az első mosolyt 😃
Azóta pedig annyira anyás hogy az hihetetlen 🤗
A lányom már 3,5 éves, de az elején hasonló volt. Küzdöttem, szerettem, nem aludtam érte, erre ha vendég jött, a gyerek kivirult, nálam meg bőgni kezdett sokszor. Én adtam a kötelező, unalmas napi rutint, a többiek csak szórakoztatták és szeretgették. A napirendet én tartottam be, hagyatt abba a gügyögést a nagyival, ha alvásidő jött, így a mumus is én voltam. 1-2 éves kora között aztán a stabilitást kezdte szeretni, mindenhova velem jött, vécére se mehettem úgy, hogy nem akart az ölembe ülni.
Most esténként az apjának mondja, hogy szereti, én menjek ki, mert apa mesél. Nem egy ölelgetős gyerek, bezzeg ha apa kéri, repül felé. Jobban kötődik néha, máskor meg csak én vagyok jó. Elfogadtam, mert nem az én igényeim szerint lesz boldog és az apja is fontos neki. Ő így lesz kiegyensúlyozott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!