Hogy aludna hosszabban a babám napközben?
Ha nem piheni ki magát és nem tudod visszaaltatni, akkor gyanítom, hogy valami van a hattérben. Az én kisfiam 7,5 hónapos korig produkálta ezt, 7 hónaposan végre kiderült a laktózérzékenysége. Majd 8-9 hónapos kora körül megint ezt csinálta, akkor meg az volt a baj, hogy nagyon lassan haladtunk a hozzátáplálással (többek között a laktózérzékenység miatt, úgy tűnt mindentől fáj a hasa) és neki több kiváltott étkezésre volt már szüksége.
A másik tippem még talán az, hogy túl fáradtan alszik el, akkor persze ennyi alvással azt nem fogja kipihenni. Próbáld meg hamarabb elaltatni, többet aludni valószínűleg nem fog de lehet nem fog ennyire sírva, fáradtan ébredni.
A babák alvásigénye nagyon különböző.
Ha éjszaka ehhez sokat alszik, akkor én nem nyugtalankodnék annyira.
Egyébként sok minden lehet az ok, pl. akár a fogzás is, ami egy rövidebb alvásperiódus után felriasztja.
Érdemes lehet megpróbálni a napi 2x-i altatást, hátha akkor hosszabban aludna.
Próbálkozz, kísérletezz, valami csak bejön majd.
Köszi :)
Én is hagyom evés után játszani kezdetektől, úgyhogy ez nem lehet a probléma :)
A fogára gyanakszom egyébként hogy az zavarja, de az a furcsa, hogy éjszaka nem csinálja, mondjuk akkor is megébred, de vagy visszaalszik magától, vagy megsimogatom és úgy, tehát nem szokott teljesen felébredni.
Lehet a hozzátáplálás lassú neki? Erre viszont nem gondoltam... Meglátjuk, úgyis ki akarom váltani a vacsit is neki már lassan :)
Mióta megszületett fájt a hasa és nagyon híg hasmenéses széklete volt. Majdnem 6 hónapos korában a gyerekorvos felírta a Peptit de 5-6 hét múlva se hozott javulást. Ezután a Pregomin meg már 2 nap alatt javulást hozott, 2 héten belül pedig elvágták a hasfájást. Azóta már nagyobb, a laktózmentes tejtermékektől semmi baja, a simától megy a hasa.
Egyébként az enyém se ordít fogzás miatt nagyon ha felébred. Az első 6-nál evett szépen és éjjelente max 3x kelt fel de se gél se semmi nem kellett, csak 10 perc fenékrázogatás. Az másik 2 metszőnél összesen nem volt 3 ébredés de nem evett rendesen. Nappali alvást mind elrontotta. (Bár az első 2-nél nem volt mit elrontani a hasfájás miatt) Szóval a leírtak alapján nem zárnám ki a fogzást sem.
Mozgásfejlődés is többször belerontott a képbe. Általában 1-2 hét rossz alvás után mutatta be az újdonságot és pár nap gyakorlás után vissza is állt a rend.
Tápszeres, de a leírtak alapján nincs laktózérzékenysége, eleinte fájt csak picit a hasa :)
Akkor ezek szerint látom nem vagyunk egyedül a problémával, bár ezt eddig is tudtam :) Nagyon remélem, hogy hamar kinövi ő is :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!