Mindent próbáltam! Tudnátok ötleteket adni, hogy hogyan tovább? Kilátástalan a helyzet lassan.

Nem teljesen hasonló, de hátha át tudsz emelni valamit.

A lányunkat kicsi korától fogva saját szobában altatjuk, sötétben, csendben, hűvösben.

Ez jól is ment, csak 14 hónaposan kruppos rohammal kórházba került. Vakartam a fejemet, mert ott se csend, se sötét, se hűvös nem volt. Éjjel került be, azonnal felpattant az ágyban, hogy jééé, mennyi ember, buli van.

3 éjszakát kellett bent tölteni, én ugye mellette aludtam a földön, ami szintén izgatottá tette. Végül az vezetett eredményre, hogy akárhányszor felpattant és a rácsba kapaszkodva nézett le rám, felültem és határozottan, halkan mondtam neki, hogy "feküdj le és aludj!". Néha kicsit lenyomtam fekvő helyzetbe. Aztán én is visszafeküdtem.

Egy fél órás tréning után rájött, hogy nem viccelek, tényleg nincs éjszakai dajdaj, aludni kell. És aludt is.

Nálatok a következetesség hiányát látom. Ha megnyekken, eldobtok mindent és berohantok. Egyre lassabban kellene bemenni és tényleg rászólni, hogy nem, nincs játék, nincs ringatás, feküdjön le és aludjon.

Pár napig biztos lesz némi hüppögés, dühöngés, de ha érzi, hogy nem engedtek, akkor el fogja fogadni. Csak maradjatok következetesek, mert a határozottságot vagy annak hiányát nagyon jól megérzik a gyerekek.

Egyet értek azzal aki azt írta,hogy lehet szeparációs szorongás is, de azzal is,aki azt,hogy nem kell minden nyekkenésre azzal válaszolni,hogy "jó,akkor gyere"! A kicsik rafkósak, megtalálják a rést a pajzson.

Nálunk is nehéz ügy volt, de akkor jött helyre, amikor azt mondta,hogy na elég, ez így nem mehet. Akkor bevezettem,hogy nincs apelláta, a szobájában alszik el. Nem közöttünk, nem a nappaliban stb. Persze az elején volt nyekergés,hogy ki akar jönni, de nem engedtem. Természtesen ott maradtam vele, amíg el nem aludt. Beszéltem hozzá, simogattam stb. Így sikerült az első altatás kb. másfél órásra. Aztán szépen csökkent az idő. Nem hagytam ott, de nem is vettem ki. Kb. két hét után 10 percre csökkentettük az alvás időd. Éjjel is,ha megébredt, bár nehéz volt a kiságy mellett csücsülni fél órát, de nem vittem át közénk. Simi, nyugtatás. Szép fokozatosan erről is leszokott.

Szóval nem volt könnyű menet, de most már belátom,hogy a következetesség sok mindenhez kulcs.

Két dolog jutott eszembe... az egyik, hogy ebben a korban a lányomnak volt mindenféle háztartási cucc kicsiben... kis seprű, kis felmosó, kis porszívó, kis fűnyíró, kis konyhai eszközök, és mindenben utánozhatta, amit éppen csináltam. Ott volt velem, és csinálta ő is a saját kis eszközeivel.

A másik, hogy nem kell ahhoz ragaszkodni, hogy "emberi időben" feküdjön le, ha ez ilyen macerás. Akkor feküdjön, amikor fáradt, ha késő van, akkor is (nem kell reggel kelnie, szóval jelenleg tökmindegy, mikor fekszik).

Próbáljatok meg kialakítani egy esti rutint, ami a következőképpen néz ki: a tervezett lefekvés előtt pörgesd fel, amennyire csak tudod! Lehet ágyon ugrálás, gurulás, közös kacarászás, vagy bármi, ami mozgásos tevékenység. Utána fürdés, és valamilyen közös, csendes elfoglaltság (mesélés, mondókázás, éneklés), akár ringatással egybekötve.

Tehát fokozatosan "csendesendjen el". Én kb. egy éves kora óta mesélek a lányomnak, nézegetünk együtt képeskönyveket, ez az esti rutin része lett.