Éjjel-nappal rajtam alszik a baba?

[link]

Így , csak fekve tartottam, úgy hogy az oldalamon feküdtem. Mondhatni össze gömbölyödtünk..

Talán el tudod képzelni.

Mi az első babával az első hónapokban szinte semmit nem aludtunk, nagyjából 14 hónapos koráig gondok voltak az altatással, nehezen altatható baba volt, aki gyakran kelt éjszaka. Sok-sok kutatás és utánajárás, próbálgatás után megtaláltuk a probléma megoldását, elkezdett helyrejönni az alvása és zombi-szülőkből újra emberekké váltunk. ;) A második babával már szisztematikusan, az elejétől figyeltünk néhány dologra. Tudtam melyek a legfontosabb elemek ahhoz, hogy hosszú távon jó alvó legyen és a körülményekhez mérten, önállóan aludjon el.

Szükség volt napirendre: minél fiatalabb kortól kezdve, annál jobb.

Szükség volt altatás előtti rutinra, ami szent.

Szükség volt bizalomra a gyermek iránt.

Szükség volt kitartásra és fegyelemre saját magunkkal szemben.

Második baba révén az első hetekben nem volt idő és lehetőség arra, hogy egyből kiságyban altatással próbálkozzunk. A nagyra, az ő érzelmi világára fókuszáltunk első sorban, hogy minél hamarabb megszokja, hogy eggyel több gyerek van a családban, mint korábban. Ezért az első 6-8 hétben a kicsi napközben hordozó kendőben aludt rajtam. Így nem volt szundi előtti rituálé sem. Amikor láttam, hogy fáradni kezd, magamra vettem és hamar el is aludt. Az esti alvásnál már az elejétől figyeltünk arra, hogy legyen egy elalvás előtti rituálé. Rövid fürdés, krémezés, szoptatás, ének és kiságyba rakás. Meglepő módon az első pár napban ennyi kellett az elalváshoz. Majd jött néhány nehezebb hét, ami újszülötteknél teljesen rendben van és számítottunk is rá. Még szokják a külvilágot, ezért igyekeztünk segíteni neki, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenség érje és minél gyorsabban el tudjon aludni. A sok-sok utánajárás, szakirodalom szerint 3 (maximum 4) hónapos korig nagyjából mindegy hol és mikor alszik a baba. De amint elkezd nyitottá válni a külvilág megismerésére, egyre nagyobb igénye támad a szokások kialakítására is. Ez megmutatkozik például abban, hogy megszokott helyen könnyebben elalszik. Én úgy döntöttem (legfőképp a hordozás miatti hátfájás miatt), hogy 2 hónapos korában elkezdem neki kis lépésekben, gyengéd módszerekkel megtanítani azt, hogy az alvás egy bizonyos helyen történik: a kiságyban. És megismertetem vele, hogy az elalváshoz nem feltétlenül szükséges a szülő aktív segítsége.

Szia!

Én a picimnek minden kiságyba rakás után adtam egy kis időt. Amíg nyöszörgött, forgolódott, nem léptem közbe. Néha sokáig helyezkedett, időnként sírdogált is (egy-egy sírás, rövid ideig, hosszabb csenddel, helyezkedéssel váltakozva). Figyeltem a sírását, nyöszörgését. Néha az első után tudtam, hogy ez olyan sírás, ami után biztosan nem lesz önálló alvás. Olyankor azonnal felvettem és igyekeztem segíteni neki. Máskor, néhány nyösszenés után helyezkedett kicsit és már aludt is.

Úgy gondolom ez a bizalom azt is eredményezte egyben, hogy nyugodt tudtam maradni. A nyugalmamat pedig ő is érezte, hiszen a babák teljesen ránk vannak hangolódva. Érzik minden érzésünket, rezdülésünket. Az alvás körüli nyugalmam segített neki az ellazulásban.

Sokszor abba a hibába esnek a szülők (én is elkövettem első gyermekesként), hogy altatáskor feszültek lesznek és az izgalom, még ha igyekeznek titkolni is, érződik rajtuk. A gyermek érzi, izgága lesz, felpörög, sírni kezd. Bármilyen korú gyermeket próbálsz altatni vagy önálló alvásra tanítani, a legfontosabb, hogy legyél számára te a modell. Mutasd meg neki mit kellene éreznie:

Ha nem vagy fáradt, játszd el, hogy leragad a szemed. Ha a gyermeket magad mellett altatod, színleld az alvást, ha ringatod, legyen annyira lassú a ringatás, mintha majdnem te is elaludnál 🙂