Milyen károkat okozhat az a fajta altatási módszer,amikor a babát-kisgyermeket az édesanyja magára hagyja a kiságyba és a gyermek álomba sírja magát egymaga?

Engem hagytak sírni a szüleim éjjel, egyedül, pici koromban a kiságyban. Nem nagyon vannak emlékeim totyogós koromból, de arra speciel emlékszem, hogy nagymamám nem bírta hallgatni éjszaka a bömbölésemet, berontott a szomszéd szobából, kikapott a kiságyból, és a szüleim tiltakozása ellenére magával vitt a saját ágyába. Megmaradt az emlék, ahogy megnyugodva meglapulok a háta mögött, emlékszem arra a biztonságérzetre és melegre, amiben aztán békésen és boldogan elaludtam.

Szerintem ennek a sírni hagyós módszernek a következménye, hogy gyerekkoromban nehéz volt ágyba dugni, hogy féltem a sötétben, féltem az éjszakától. Még ma is a végsőkig kitolom a lefekvés idejét.

Ezért aztán én megengedtem a gyerekeimnek, hogy amíg maguk nem mentek külön szobába, addig velünk aludjanak. És a lányom lámpafénynél alszik ma is, azt is elfogadom. Soha nem engedtem, hogy féljenek egyedül a sötétben, pláne sírjanak. Nem akartam, hogy átéljék azt, amit nekem kellett gyerekkoromban.

Egyszer megkérdeztem édesapámtól, miért hagytak engem sírni éjjel kiskoromban. Azt mondta, mert akkor az volt módi, azt a tanácsot kapták, hogy nem szabad felvenni a gyereket, azt gondolták, úgy csinálják jól. Szerintem meg a nagymamám csinálta jól, aki a szívére hallgatott rideg nevelési tanácsok helyett. Nem rontott el vele semmit, sőt, és ma is hálás vagyok neki.