Elhagynátok így 2 éves gyereknél a délutáni alvást?
Ha délután alszik kész harc az egész nap. Reggel 7-kor ébresztjük, nehezen kel, napközben elvan, majd jön a délutáni harc kb 2-3 óra mire belekönyörögjük az ágyba, hagyjuk aludni 1 órát (ha többet szundítana, akkor éjjel semmit nem aludna). Az ébresztés is nehéz, nyűgős egész délután, aztán este hiába tesszük le időben, kb 11 óra mire elalszik (általában 1,5 óra az altatás) és éjjel sokszor kel.
Vagy nem hagyjuk délután aludni és 8-fél 9 között 10 perc alatt elalszik és majd csak reggel 9 körül ébred. Átalussza az éjszakát.
Akivel beszéltünk mind azt mondja, hogy ilyen kicsi gyereknek muszáj délután aludni, és rosszat teszünk vele, de szerintem ez sem állapot, hogy zombik vagyunk mindhárman.
Tudom, hogy jobban le kellene fárasztani,de délelőtt és délután is 1,5 órát van szabad levegőn: futkározik, játszóterezik. Munka és háztartás mellett egyszerűen nem fér több kinti séta a hétköznapokba.
Ti mit tennétek?
Biztos nem kínlódnék vele!
A leírásod alapján a második opció teljesen ideálisnak tűnik. Nem értem miért szívatjátok őt is meg magatokat is! Azért mert ismerősök szerint...🙄
Egyszer egy idősebb rokonom azt mondta, hogy csak azt a gyereket altatjuk amelyik álmos és alvó gyereket nem ébresztünk fel. Szerintem tök igaza van...
Nem bölcsis?
A fiam az volt, ott aludt, otthon nem.
Oviban is alszik még, miközben mi már rég nem is emlékszünk milyen is a délutáni alvás.
Mind a két esetben könnyen és gyorsan ugyanakkor alszik el, 9.15. Volt egy időszak amikor nyűgös volt a nem alvás miatt, közben meg órákat próbáltam eltolteni azzal h elaltatom, sikertelenül. Ebben az időben sokszor autókáztunk vele hétvégén, ha láttam rajta, hogy aludni kellene de képtelen rá. Autóban 5 perc alatt elaludt.Ekkor félre álltunk.. Csomó könyvet kiolvastam, de nem voltam valami hatékony.
En is ezen dilemmázok.
Alapból reggel 8kor kel a fiam. Délbe alvás, ezt úgy könyörgöm ki, lefogom, stb. Fél óra altatás minimum. 1órát alszik, keltem, akkor az a baj. Este viszont 11óra mire elalszik, akkor is már 4x összeveszek vele addig.
Ha nem teszem le délbe, akkor meg délutanra úgy elfarad kínlódás az egész nap. Cserébe fürdésnél felélénkül, 10 elött így sem alszik, és éjjel viszont kel...
Az enyém se aludt délután, már másfél éves kortól. Ugyanígy jártunk, mint ti, ugyanígy dilemmáztam, mint te.
Orvostól megkérdeztem, hogy nagy baj-e, ha elhagyjuk a délutáni alvást? Válasz: nem. Ez a gyerek ilyen, ennyi az alvásigénye.
Ezt javaslom neked is. Minden gyerek egyedi. Nincs általános használati utasítás.
Sajnos nem bölcsis (későn jelentkeztünk és nem volt hely).
Én is abban bízom, hogy ha oviba megy, akkor jobban elfárad mint itthon.
Nálunk akkor sem nyűgös délután, ha nem alszik. Látszik rajta, hogy álmos, de teljesen jól elvan. Nagyobb harc az altatás, mint az ébren tartás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!