Tegnap reggel ettem egy tanyer borsofozeleket 2 db dino riproppal es egy banant. Egyszerre ettem meg. Ennyi volt a napi bevitelem. Ettol hizi fogok hogy egyszerre ettem meg?
Kevés volt az összbeviteled, így nem hízol.
nekem nem mindig jön össze a napi egy evés, pedig máshogy elég nehezen tudnék fogyni, a kötelező nagyobb étkezéseim miatt, viszont 2 fölé nem megyek s ebből az egyik pici. Az ebédem 1200-1600 kcal, néha több, sosem híztam csak emiatt, hanem ha híztam, az azért történt, mert a vacsorával többletbe kerültem. Sok éve így eszem s közben fogytam vagy 20 kilót, mondjuk pár visszajött, amikor többször (2-3, de nekem az evési ablak mérete számít, azt nem szabad széthúznom) ettem egy nap, akkor extrém önuralom és általában némi éhezés kellene ahhoz, hogy deficitben maradjak.
Nyilván van, akinek sok kis evés jó, nincs ezzel gond, de van, aki úgy eleinte éhezik, majd eszik és nem fogy, akár hízik is, de legalább rosszul érzi magát, mint a számára ideális stílusban.
Az anyagcsere nem lassul napi egy evésnél, olvassatok utána, ezt már kikísérletezték és a napi egyszer evők tasztalatai is ezt mutatja. Az anyagcserelassuláshoz több nap koplalás kell, még heti 1 db 36 órás böjt sem lassítja, azt is csinálják egypáran, bár nekem az már nem szimpatikus, de nem vagyunk egyformák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!