Ez Németországban kb 10 éve volt divat - aztán ez is elmúlt, ma már mindenki kineveti azt, aki ilyet állít!
Mellesleg ha TÖBBET sezel, mint amennyuit felhasználsz, kakor hízol, ha KEVESEBBET, akkor fogysz - és akkor is, ha CSAK szalonnát vagy CSAK tésztát eszel!
Van benne némi igazság. Párommal úgy döntöttünk közösen, hogy étrendünkből elhagyjuk a glutén tartalmú élelmiszereket, finomított cukrokat, növényi olajokat (főleg a napraforgóolajt) és a tejtermékeket. Nem volt ennek semmilyen komolyabb egészségügyi indíttatása, csak úgy teszteltük volna ennek hatását.
Jelenleg nem tapasztalunk már olyat, hogy egy-egy étkezés után még szeretnénk további nassolni valókat vagy egyáltalán repetázgatni. Az étkezések idejét sajnos nem tudjuk ilyen könnyen betartani, amikor éppen érkezünk akkor eszünk, de betartjuk a napi legalább háromszori alkalmat. Van úgy, hogy este 8-9 környékén tudunk csak vacsorázni, de már nem sokkal utána fekszünk is le. Rossz teltségérzet azonban nem jellemző ilyenkor sem.
Ezelőtt eddig soha nem ettünk annyi rizst, zöldséget, magvakat, dióféléket, krumplit, szalonnát, húst, tojást, illetve zsíros termékeket, de most már csak szinte ilyenek teszik ki az étrendünket.
Nem nagyon van ennek a módszernek neve, mert egy kicsit merít a glutén és tej érzékenyek diétájából, valamint a paleós életmódból is. Viszont azokból csak az ésszerű dolgokkal foglalkoztunk. Mindenesetre én személy szerint mindenféle sport nélkül, amellett, hogy napi 8-12 órákat vagyok irodában gép előtt több mint tíz kilót adtam le januártól, a párom pedig 7-8-at.
Egyáltalán nem arról van szó, hogy mivel leszűkült az ilyen formában beszerezhető, illetve étrendbe illeszthető ételek köre, hogy most akkor mindenből minimális adagokat tudunk csak venni / enni, és emiatt fogyunk, mert most számunkra kinyílt egy olyan kapu, amit eddig nem ismertünk és bizony van más étel is megszokottakon kívül. Az új étrendnek megfelelően pedig csak a szükségletünknek megfelelően étkezünk, többet nem is kívánunk, mint amennyi szükséges. Ez hatalmas különbség volt számunkra és azt vettük észre, hogy normalizálódik ennek megfelelően a szervezetünk is.
A legnehezebb az egészben az volt, hogy a környezetünkkel elfogadtassuk ezt a fajta életmódot és ne sértődjenek meg, ha éppen nem veszünk azokból az ételekből, amiket mindenki más megeszik.
Tehát nem a fogyókúra volt ezzel a célunk, hanem az csak egy kellemesebb hatásként jelentkezett.
30/F
Nem tudom van még e itt olyan aki kicsit mélyrehatóbban ismeri vagy foglalkozik ezzel,de engem személyszerint rohadtul felháborít,hogy ilyen blődségeket bárki leírhat,aki vevő rá az meg természetesen elhiszi.
Nem tudom mikor fog odáig eljutni sok ember,hogy felfogja,a ch nem ősellenség és nem minden probléma okozója.
Természetesen nem mindegy milyen ch-ról beszélünk,csakhogy erre a cikk nem tér ki egy szóval sem.
Biztos nagyon jó dolog a ketózis és tény,hogy vannak sportolók akik így étkeznek, komoly orvosi felügyelet mellet és egy bizonyos ideig.
De egy átlag embernek olyan ajánlani,hogy tömd magad zsírral,alig egyél ch-t és majd jó lesz minimum felháborító.
Ez most összetettebb annál ,hogy kikiáltja a ch-t ellenségnek. Eleve ez a oldal külföldi hiteles kutátasok cikkek lefordításait tartalmazza. És amerikában elég nagy botrány volt ezekből. Ez a cikk inkább azt cáfolja meg ,hogy ne a zsírt tekintsük ellenségnek fogyásnál,hanem inkább a ch-t. Szó sincs arról ,hogy a ch ilyen olyan ellenség, a összetett lassan felszívodó ch nagyon jó lehet, de nem véletlen ,hgoy nem halottunk még olyanról ,hogy valaki rengeteg ch fogyasztásától fogyott le, arról viszont igen,hogy a zsírt részesítette előnyben a ch-val szemben és lefogyott. Amerikában meg az egész világban anno az egészségtudatos táplálkozás nevében minden termékből csináltak light verziót. Elhitették az emberekkel ,hogy a zsír miatt kövérek,főleg amerikában, aztán ezzel a sok zsírmentes szabályozással semmit se értek el,főleg hogy a light termék tele volt cukorral(mivel zsírt potólták valamivel)Rengeteg kutatás,dokumentum van arról ,hogy a túlzott ch fogyasztás sokkal jobban képes hízlalni,mint a túlzott zsír fogyasztás. Ez tudományosan bizonyított. Nincs itt kikiáltva a ch semmilyen ellenségnek,de a mai átlagos hétköznapi ember túlzóan rengeteg glutént és ch-t eszik,és a legnagyobb baj ,hogy egyszerű gyorsan felszívodó ch-t. Persze nyílvánvaló ,hogy csak ketogénba(én se javasolnám,nem átlagos embernek való) nem lehet élni, de a ch-ra való odafigyelést jogosnak tartom. Le kell korlátozni a mennyiséget,de főleg a minőségére figyelni kell. Egy hétköznapi gyerek reggel megeszi a fornettiben a kakaóscsigáját, iszik mellé egy colát. Bemegy suliba eszik a büfében 2-3 szendvicset,mellé egy kis csokit. Menzán kap valami tésztás kaját, hazafelé meg simán vesz még ilyen olyan édességet.Szóval nem kell meglepődni,hogy a ch-t állítják be így,mivel az emberek nagyrésze azt se tudja milyen szénhidrátot fogyaszt,meg hogy mennyivel másabb lenne ,ha a kenyeret nem fehér kenyér formájában enné.
És az ,hogy a zsír jobb a ch-nál FOGYÁS szempontjából az nem kérdés. Pláne ,hogy a glutén az emberek nagyrészével túlzott mennyiségben való fogyasztással évek után kárt okoz(hat).
Abban igazad van ,hogy teljesen kivonni a ch-t badarság lenne,de van akinek ez a optimális. Tény,hogy túlzásba nagyon nem kellene vele esni, a zsír jobb. Főleg a mai Magyarországban ,ahol az emberek egyszerű ch-t esznek egyszerű ch-val. Munkatársaim délelött 10kor elfogyasztanak üdítő meg péksüti formájában annyi egyszerű ch-t ,mint én 2-3 nap alatt összesen összetett ch-ből. Hát nem is kell mondanom mennyire zsírosak meg pöttyhedtek.
Igen egyetértek.
A legnagyobb probléma a mennyiségben és legfőképpen a minőségben van de ez igaz a zsírra és a fehérjére is,mindegyiket erősen túlzásba lehet vinni,Magyarországon egyértelműen a ch nyert ilyen szempontból.
Ettől függetlenül nem hiszem,hogy normális dolog az (ettől a cikktől eltekintve),hogy ilyen olyan diéták és "szakértők" napi 50 g ch elfogyasztását javasolják,ch az ellenség címszóval.
Nem ellenség a ch, de azért ne hidd, hogy nincs rengeteg ember, aki életmódszerűen ketózik, mert az neki jólesik... teljesen jó kis étrend, nincs vele baj, csak éppen van, akinek a sok szénhidrát esik jobban. A bigott ketósok épp annyira hibásan gondolkodnak, mint a bigott szénhidrátdús étrenden élő vegánok (mivel vegánként erősen szénhidrátszegényen is lehet enni, csak nehezebb).
A kalóriatöbblet hizlal. Ketózisban is simán beépül a felesleg, gyümölcsre alapozva is. Tésztával is lehet fogyni.
Sokaknak könnyebb szénhidrátcsökkentéssel fogyni, s ennek megvan a logikája, de ez nem általános és megvan a határa. A kalóriaegyenleg az aduász...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!