Lassan itt a suli. Hogy reagáljak a lakótársak "beszólásaira"?

Próbálj valamilyen vicces mondattal reagálni, ha nem megy csípőből, találj ki előre valamilyen jó szöveget. Az a legrosszabb, ha felhúzod magad a beszólásokon, próbáld megtartani a humorérzékedet. Egy idő után, ha látják, hogy komolyan csinálod és nem adod fel, már nem fognak piszkálni. Annak tényleg nincs értelme, hogy összevessz velük, mosolyogva hárítsd el a "támadásokat". Lehet, hogy hamarosan lesz majd még valaki a csapatban, aki észbe kap és veled tart.

Nekem a mamák (anyukám és anyósom) volt a legnehezebb falat. Nem értették, miért jó nekem az új étrendem. Anyukám még mindig krumplival és kenyérrel akar etetni, és hizlalni, mert szerinte 40 felett nem lehet valaki vékony ÉS egészséges. Anyósom pár év után már sokkal toleránsabb és igyekszik az én igényeimet is figyelembe venni a családi ebédeken annak ellenére, hogy ilyen alkalmakkor mindig jókat eszem, csak nem mindenből. Tudod, lassú víz partot mos...

Nehéz, mert ha nagyon makacsak, akkor úgysem tudsz csinálni semmit, így is, úgy is be fognak szólni ezredjére is. Azt teheted, hogy megőrzöd a saját lelki békéd, hisz tudod, hogy jól csinálod, őket pedig türelmesen elfogadod. Igazán nem a te bajod, hogy ők nem értik, amit kellene.

Igenis nehéz lehet az ilyesmi. Nekem ugyan nincs ebben tapasztalatom, mindössze a cukrászdában szólt be valaki egyszer, amikor kizárólag ásványvizet ittam (teljesen feleslegesnek tartom, hogy olyat egyek, ami csak rosszul esik és nem ízlik) s fogyókúrát emlegetett, miközben már 1-2 éve nem fogytam semmit... Na mindegy.

De olvastam sztorikat. Hajmeresztőeket. Akadnak roppant intoleráns és egyenesen bunkó kollégák, ismerősök is. Van, akinek a tányérjába teszik azt az ételt, ami az életmódjába nem fér. Mindenki jön nyaralásokkor is azzal, hogy jaj de egy kis lazázás nem a világ. Nem mindenkinek csak a kalória számít. Van életmódváltás, amiből nem ugrunk ki csak úgy s a félreevés gyomorgörcsöket is okozhat adott esetben. De abban sincs semmi, ha valaki soha többé nem akar répacukrot, nádcukrot és mézet enni, mikromennyiségben sem (én havi pár grammot megengedek, néha alkalmilag többet, kényelmesebb így, de van, aki merevebb). Mindenkinek joga van hozzá, hogy egy számára tartható, kellemes, egészséges étrenden legyen, ha akar, az év 365 napján. Ebbe nem ildomos beszólni, de ezt sajnos sokan nem látják be.

Ahogy az is OK, ha valaki egész életében absztinens. Mondom ezt a vodkám mellől, de én is utálnám, ha ivásra erőltetnének, ha épp magamtól nem akarom azt.

Meg tudlak érteni, hiszen mikor az egészséges életmódra tértem, nagyon-nagyon sok megjegyzést, "vicces beszólást" (vagy legalábbis azt hitték vicces) kaptam, és igen, nekem is felment a pumpa, mikor már a 77. alkalommal sütötték el ugyanazt a poént, ami nem vicces, és a 100. alkalommal kellett az összes túlsúlyos női ismerőstől meghallgatnom, az életmódom (amellyel egyébként közel 20 kg-t fogytam) hány sebből vérzik. Az távolról sem érdekelte őket, hogy az étrendemet nem a netről töltöttem le, hanem személyi edző állította össze, direkt személyre szabva, egyénileg, mindent figyelembe véve. Egy olyan személy, aki ért hozzá, nem kóklerkedik. De persze, mindenki okos volt, mindenki nagyon meg tudott magyarázni mindent. Ha meg nem ettem a pörköltből, gulyásból én voltam a finnyás. Sokat beszélgettünk erről az edzőmmel. Ő azt mondta, egyszerűen nem kell ezzel foglalkozni. Az emberek egy részét ilyenkor a tudatlanság, másik részét az irigység motiválja, visszahúz, nehogy neked jobb legyen, mint neki. Az ilyenek nem barátok. A barátok elfogadják és tisztelik a döntésed, nem gördítenek akadályt az utadba. Nyugodtan mondd meg a "barátnőidnek", hogyha nem tetszik nekik, hogy te másképp eszel, nem kell nézni, de a beszólásaikat tartsák meg maguknak, esetleg kérdezz rá, hogy savanyú-e a szőlő? (Valószínűleg igen)

Én is életmódváltásnál jöttem rá, ki az, aki barát és ki az, aki az irigyem. Aki barát, elfogadott, akkor is, ha ő maga nem akart másképp táplálkozni, de nem húzott, nem gúnyolódott. Aki nem volt igazi barát, az alattomban támadott a sikerért, hogy én sok munkával és kitartással lefogytam, ő pedig nem. Azt tanácsolom, ne add fel, tarts ki az elveid mellett! Egyszer meg fognak békélni, itt csak az a kérdés, hogy ki adja fel előbb: te (és feladod a terveidet) vagy ők (és elfogadnak így)?

Sok sikert kívánok, kitartás!

Kérdező, leszögezném, nagyon megértelek. Másrészt egy kicsit te is beleestél abba a hibába, amibe amúgy én is néha, és sokan mások, hogy azért, mert már eljutottunk oda, hogy figyelünk a kajára és edzünk, különbnek is érezzük magunkat másoknál. Ezt nagyon-nagyon nem szabad. Én is küzdök vele, mert nem helyes.

Abból, hogy vergődnek a súlyukon, próbálkoznak - csak nyilván rosszul és sikertelenül, mert még nem született meg a fejükben az elhatározás a változtatásra - arra következtetek, hogy bizony ők kicsit sem tojnak rá, hanem kemény kudarcélményeik és kisebbrendűségi érzésük van emiatt. Ettől még nekik se kéne piszkálni másokat, de az ő szemszögükből talán úgy néz ki, mintha előttük "fitogtatnád", amit elértél - nem kevés lemondással és melóval, csak ők azt nem látják.

Szóval tényleg fel kéne nőni mindannyiótoknak, mert addig nem lesz békesség, amíg ezt a játszmát nyomjátok. :(

Nem akartalak megbántani vagy vádaskodni, szóval bocsi, ha nem esik jól, amit írtam.