Van más is akinek az evés szinte hobbi?

Ilyen szinten nem, de nagyon fontos élvezeti forrás, igen.

Milyen jó, hogy emlősök vagyunk, így rengeteget kell ennünk mindennap... :) Így ez jól összefér a karcsúsággal, bár azért vannak jóízű kalóriaszegény ételek is.

Lelki problémám nincs e téren, tudok én örömöt és szórakozást találni kismillió dologban, ahhoz nem kell evés.

A lenyomott, túlevéses-hasfájásos mókák pedig nem esnek jól, én hedonista vagyok, nem mazochista (bár a kettő bizonyára ötvözhető).

Az "egész nap" is ismerős, de az első étkezéskor indul a dolog. Ha az első étkezésem későn van (mint általában, mivel nekem így jó), akkor nem jelent problémát.

Étrendfüggő is, hogy az ember mennyire eszeget. Ha csak megcibálja az inzulinszintjét egy kis étellel, akkor nem csoda, ha hamar újra kell ennie, bár ez emberfüggő.

Fontos lehet az összetétel, az időzítés és az egyszerre elfogyasztott mennyiség is.

Tapasztalataim szerint az ereszdealahajam evészet nem jó, nem élvezetesebb, mint a fegyelmezettebb, normál étkezés, sőt. Csak lenyom és kiegyensúlyozatlanná teszi a napot. Nem szólhat az életünk az evésről.

Az ember a jobbijához érteni szokott, tehát azt mondanám, hogy minden egyes testépítőnek hobbija az evés, mivel vannak róla ismereteik, pontosan tudják mit mikor miért és mennyit esznek és ezt próbálják kihozni a legízletesebbre, leg laktatóbbra, gyorsan elkészíthetőre stb stb...

Amit te leírtál az nem nevezhető hobbinak, arra inlább a kényszerbetegség szót használnám.