Van itt olyan ember, aki huzamosabb ideig (2 hónapnál tovább) csak 500-800 kalórián élt? Mi a tapasztalata?

Gimis éveimben 600-1000 kalória között próbáltam ingadozni (lelkileg nagyon rossz időszakom volt, otthoni dolgok miatt).

Eredmény: csomó falásroham esténként, depresszió, hangulatingadozások, totális testképzavar, izomzat leépülése.

Szerencsére egyetemistaként szép lassan helyrejöttem, és most 1800-2000 kalóriával (meg rendszeres mozgással) dögösebb vagyok, mint amit valaha is remélni mertem.

Én most estem bele a 3.ilyen fázisba az életemben. Tudom, hogy rossz, de rájöttem, hogy én képtelen vagyok fogyókúrára. Olyan mérhetetlen undor jön rám ilyenkor saját magam iránt, hogy igyekszem minél hamarabb túl lenni rajta.

Az első 2 alkalommal visszahíztam. Mindkét alkalommal lelki okai voltak, ami most nincs jelen, így remélem később sikerül valóban élemódváltással helyrehoznom magam.

Meglátjuk.

Először nem volt túlsúlyom (58kg), de mégis sokat csúfoltak amiatt, mert nem voltam sovány. Akkor azért híztam vissza, mert rájöttem, hogy nem érdekel mások véleménye, és a 168 cm-emhez a 48 kg nem normális, így akkor vissza akartam hízni a normál súlyomra, de időközben összejöttem a jelenlegi férjemmel, aki nem mellesleg szakács, így egyenes út volt az elhízáshoz. Egyébként is a gömbölyűbb lányokat szereti, így még biztatott is.

6 évvel később 76 kg-san egy lelkileg nagyon megterhelő munkahelyen mondtam fel (gyerekonkológia, nagyon gyakori halálesetekkel, és a kollégák is állandóan azon voltak, hogyan szúrjanak ki a másikkal). Miután felmondtam akkor jött ki rajtam az éveken át tartó lelki teher és amit a testemmel tett (egyébként is stessz evő vagyok, de itt fokozottan volt jelen, minden nap), így akkor jött rám a második hullám és visszafogytam 63 kg-ra.

Majd pár hónappal később elkezdtem dolgozni a jelenlegi munkahelyemen, amit nagyon szeretek, időközben férjhez is mentem és úgy érzem lelkileg a toppon vagyok. Itt a lelki biztonság volt az ami elkényelmesített, így megint visszahíztam.

Most érzem úgy magam, hogy 25 évesen nem szabadna így kinéznem, így megint elkezdtem "fogyózni".

Úgy érzem... legalábbis reménykedem benne, hogy mivel most lelkileg minden rendben, és tényleg csak magamért csinálom, akkor ha túl vagyok ezen a nem evés dolgon, akkor végre sikerül meg is tartanom a súlyomat.

Szeretnék sportolni és kijárni a szabadba rendszeresen.

Második vagyok. :) Ne haragudj, hogy ilyen későn...

A súlyfeleslegemnek főként lelki okai voltak, így indultam akkoriban 95-96 kg-ról. Szerencsére nem híztam vissza semmit, bár ennek az is oka volt, hogy utána újabb hullámvölgyek jöttek az életemben, és újra fogytam, bár nem feltétlenül azért, mert folyamatosan fogyókúráztam.

Nálam elég bonyolult a dolog, mert rengeteg fogyókúrát kipróbáltam az évek alatt, de volt egy időszak, amikor rengeteget idegeskedtem, és emiatt fogytam.

Néhány hónapja 76 kg voltam, jelenleg 69-70 között vagyok, és ismét egy fogyókúra közepénél tartok. Azt hiszem, bármennyit is fogok fogyni, nem sikerül kibékülnöm önmagammal. Ördögi kör, az biztos. :)

(Ismét a 2. vagyok)

Kedves kérdező,akkor pontosan abban a cipőben jársz, amiben én is. Az étkezési zavar nálam évek óta jelen van, és konkrétan bárhogy próbálok, nem tudom tőle szabadulni. Nálam a cél 56 kg, remélem valamikor sikerül megvalósítanom. Neked sok sikert és kitartást kívánok, remélem, el fogod érni a célod! :)

A világ fele éhezik, az éhezésről lehet olvasni rengeteget.

Akik fogyókúráznak, és idővel étkezési zavarosak lesznek, sosincsenek megelégedve magukkal, nem gondolkodnak el változtatáson?

Béna fogyókúrák helyett normális táplálkozáson, amit életmódszerűen lehet követni, és hozzáállásbeli változtatáson? Talán a szemléletük nem jó, ezért nincsenek sosem megelégedve a pillanatnyi testi állapotukkal?