Van valami "extrém" fogyási metódus, afféle vészhelyzeti forgatókönyv?
Mostanra nagyjából 3-4 féle diétát végigpróbáltam, úgy hogy rendszeresen mozgok mellettük, szigorúan betartottam őket, konzultáltam szakértővel mindegyiknél, hogy mire kell figyelni, mégis megragadt rajtam néhány kiló, nagyjából olyan 2 centi zsír has-derék és fenék tájon. A combizmaim szépen kijönnek, vádli szépen kijön, karom is rendben van, de ezzel a maradék zsírral nem bírok. A kérdésem témája: Van -e olyan módszer amivel (ha izomvesztéssel is akár, de) meg lehet szabadulni és lehetőleg minél gyorsabban ettől a megmaradt plusztól?
Jelenleg a harcosok diétáját csinálom, ami ugyan annyit használ mint egy kiegyensúlyozott étkezés (a plusz időt leszámítva amit az étkezések hiányában nyerek,) tehát se nem nő a súlyom, se nem csökken.
Tudom hogy izomvesztéssel fogyni nem egészséges, de már eléggé elegem van ebből az egészből, hogy hiába pörög az anyagcserém és figyelek hogy 0 vagy negatív kalória legyen a heti mérlegem végén, mégsem tudom leadni.
Előre is köszönöm a segítséget.
"Mostanra nagyjából 3-4 féle diétát végigpróbáltam"
Na, itt a probléma. Ha végigcsináltál volna egy ésszerű diétát (érts szálkásító), lett volna egy kis plusz türelmed, akkor most nem kéne a zsíron problémáznod, és olyan értékes dolgot is, mint az izomzatod beáldozni.
Szerintem semmi probléma nincs azzal, hogy az elmúlt három évben négy féle diétát csináltam végig egymás után. :) Azt hiszem nem kapkodtam vagy türelmetlenkedtem. Ilyen kifejezéseket pedig, mint szálkásítás ne puffogtass, mert csak lejáratod magadat. Még szálkásító edzésre is húzza a száját aki foglalkozott már ilyesmivel, nem hogy a szálkásító diétára. A legnagyobb problémám egyébként hogy az aerob és kardio edzéstervekre nincs időm (előbbihez leginkább).
Persze azért köszönöm hogy válaszoltál.
Főleg, hogy elve nem kellene ennyi féle diétának lenni, hiszen a diétának egy a lényege, a zsír leadása minél kevesebb izomveszteség mellette, tehát eleve csak 1 módszer működik, a többin csak meggazdagszik valaki - nem az, aki alkalmazza.
Szálkásító edzés, pedig nincs.
"Na most szeretném megtudni, hogy mi a baj a szálkásító diétával, pláne az edzéssel...."
A világon semmi, még azt sem mondanám, hogy bonyolult, mert nem az, inkább az emberek agyában rejlik a hiba valahol...
Öhm... az hogy helytelen az elnevezés. A szálkásítás azt jelentené, hogy az izmaid "szálkásodnak", márpedig ilyen nincs. Az izom nőhet, lehet ilyen-olyan formában javítani a minőségét, de "szálkásítani" nem lehet. Az ún. "szálkás" izomzat zsírtalan testet jelent általában, aminek az izmokhoz kb. semmi köze, mert lehet 20kg izommal is valaki alacsony % -on testzsírban, meg 2kg -al is, tehát ez nem definiál semmit.
Örülnék ha valaki tudna válaszolni is a kötekedés és a tudásbeli, vélt hiányosságaimon való élcelődés helyett.
8:37 -esnek: Ennyire drasztikus megoldásra nem vágyom és mindenképp szeretném mesterséges beavatkozás nélkül elérni a kívánt eredményt. Másrészt elég költséges is lenne a dolog, amit nem engedhetek meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!