Fogyókúra + szénsavas ásványvíz?
Sokszor olvastam már, hogy diétázóknak nem jó a szénsavas ásványvíz, mert nehezíti a fogyást, mindenféle áltudományos körítéssel meg volt természetesen indokolva.
A kérdésem az lenne, hogy ez mennyire van így valójában?
Próbálok lehetőleg csak vizet inni üdítők helyett, de a sima csapvízet elég kínkeservesen iszom meg, ellenben a szénsavas ásványvizet nagyon szeretem, csak a fenti dolog miatt kissé tartok tőle...
Előre is köszönöm!
A szénsav nem jut tovább a gyomornál. Ugye ott kezdődik, hogy egyensúlyi reakcióban van vízzel és co2-vel magyarul amint nyílt rendszerbe kerül, mert pl kibontod a palackot, az a víz csak annyi szénsavat képes megtartani, amit a levegő co2 tartalma lehetővé tesz. nyilvá na gyomor is nyílt rendszer, tehát ott is bomlik a szénsav, ebből lesz a böfi.
Aztán, a vékonybél pH-ja olyan 8 körüli, enyhén lúgos. Tudni illik, hogy sav és lúg találkozáskor só és víz képződik, tehát a bél azonnal kisemlegesíti az esetleg még ott maradt szénsavat.
Harmadrészt, mégha át is jutna valami csoda folytán a bélen, kizárt, hogy a vérbe érdemi mennyiség jusson. Ésmégha be is jut, akkor sincs semmi. Honnan tudható? Onnan, hogy a szervezet méri a vér szénsav, jobban mondva bikarbonát ion (egy H-val kevesebb) tartalmát. Mivan ha túl magas? Levegőt veszünk:) Igen, kéremszépen, a légzés irányításának a fő mechanizmusa, az a sejtekből a vérbe oldódó szénsavra épül.
jó csakhogy a kérdező nem azt kérdezte, hogy miért veszünk levegőt :D érthető, hogy mit válaszoltál és miért fejtetted ki, de szerintem célravezetőbb egyenes választ adni a kedves kérdezőnek, főleg, hogy ne érezze hülyén magát attól, hogy nem emlékszik a középsulis kémiaórára. na mindegy.
a lényeg, hogy ihatod a szénsavas vizedet :-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!